Járműkiállítás, tesztvezetés és vezetett túra is várja látogatókat szombaton 10 és 16 óra között a BKV idei első, ingyenes nyílt napján az Angyalföld kocsiszínben – olvasható a rendezvény szervezőinek tájékozataójában.

A város különböző pontjain felbukkanó Tátra villamosokat üzemeltető, 1896-ban épült Angyalföld kocsiszín első alkalommal nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt. A telephely bár hivatalosan Újpesten található, nevét az ott véget érő szomszédos városrészről, Angyalföldről kapta – hívták fel a figyelmet a közleményben.

Hozzátették, hogy a nyílt nap csatlakozik a Nagy-Budapest 75 születésnapi programsorozathoz, ugyanis Újpest a 23 önálló település egyikeként 1950-ben csatlakozott az akkor létrejövő mai Budapesthez.

A nyílt napon a telephelyen üzemeltetett járművek mellett megtekinthető lesz számos különleges jármű is, köztük a 3-as UV szerelvény, a “Fény” T5C5 szerelvény, a Toborzó villamos és a Schörling munkagép.
Az érdeklődök a váltóállítás mellett a tanulóvillamossá alakított kétkocsis ČKD Tatra T5C5 típusú jármű vezetését is kipróbálhatják, vasútszakmai oktató felügyelete mellett. A tesztvezetésen a 18. életévüket betöltött, a helyszínen személyigazolvánnyal rendelkező, járművezetésre képes fizikai állapotban lévő látogatók vehetnek részt.

A vezetett csarnoklátogatáson szakemberek mutatják be a telephelyen folyó munkák egy részét, a karbantartott villamosok felépítését, illetve az üzemeltetésükhöz használt eszközöket.

Lehetőség lesz kipróbálni, milyen egy tehermozdonyon utazni, valamint a járműalkatrészek interaktív kiállítását és a Ganz csuklós villamoson elhelyezett vasútmodell kiállítást is meg lehet tekinteni. A kisebbeket a BKV különleges duplacsuklós Játszóbusza várja majd.

A tesztvezetésen és a vezetett túrákon előzetes online regisztrációval lehet részt venni. A regisztrációs linkeket a BKV a hivatalos Facebook-oldalán teszi közzé.

A rendezvény helyszínének eléréséhez a BKV különleges járműveket biztosít. A Lehel térről az N14-es jelzésű FVV 1233-as pályaszámú “bengáli” villamossal, Rákospalotáról, a Kossuth utca megállótól az N12-es jelzésű 2806-os pályaszámú, K típusú favázas nosztalgia-villamossal, Káposztásmegyerről, a Megyeri út megállótól pedig az R11-es jelzésű kétkocsis a nyílt nap keretében T5C5 szerelvénnyel is megközelíthető lesz a kocsiszín.

További információ a BKV Zrt. hivatalos Facebook-oldalán található.

Forrás: MTI

Fotó: Facebook/BKV Zrt.

10 album, amely 2025-ben 50 éves

Tom Cruise megint megcsinálta

Több mint huszonegymillió dollárért kelt el egy ritka kék gyémánt

A "Lányok"-kal hangol a nyárra Peter Srámek

Koncert- és filmslágerek is felcsendülnek az Opera Zenekar amerikai tematikájú estjén

A KFT és Laár András 44 év után külön utakon folytatja

Az egyik legnagyobb Wham! sláger már 41 éves

Leonardo DiCapriotól vette át az életműdját Ronerd De Niro Cannes-ban

Kenneth Branagh szerint Tom Cruise nem eléggé megbecsült színész

Készül az új KRESZ

Felfüggesztett börtönböntetésre ítélték Gérard Depardieu-t, a színész fellebbez

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő