A zenei és kulturális programokat is felvonultató idei miskolci Kocsonyafesztivál a szervezők szerint a legnagyobb és legizgalmasabb lesz az eddigi rendezvények közül.

Az ingyenes fesztivál pénteken fél háromkor kezdődik a Szent István téren felállított Nagyszínpadon. A kocsonyafesztiválon többek között koncertezik majd a Bohemian Betyars, az Irie Maffia, Dzsúdló, a Blahalouisiana, a Follow the Flow és a Tankcsapda is. Mellettük olyan helyi zenekarok is színpadra lépnek, mint a Backdoor People, az Ildi Rider vagy a Rock Heaven.

Idén a fesztivál új színpaddal bővül, így már négy helyszínen várják a közönséget: a Szent István téri Nagyszínpadnál, az Erzsébet téri Miskolc színpadnál, a Szinva teraszon található Retro színpadnál és a Mancs térnél felállított Royal színpadnál – közölték a szervezők.
A koncertek mellett a fesztivál humoristák előadásainak, gyermekprogramoknak és néptáncelőadásoknak is helyszínt biztosít, emellett a Szerelmesek Terén páros játékkal is várják az érdeklődőket. Az eseményen a Nagy Békafutamot is újra megrendezik, így a Szinva patakon újra versenybe szállhatnak a Kocsonyafesztivál gumibékái.

A Csengey-kert idén egy disznótoros vigasságnak és termelői napnak is otthont ad a fesztivál ideje alatt, a Szinva teraszon pedig civil szervezetek is várják majd a rendezvényre érkezőket. A háromnapos Kocsonyafesztiválon a színpadokon kívül a vásári forgatag fellépői szórakoztatják majd a látogatókat, akik Képes Tibor Karnevál című kiállítását is ingyenesen megtekinthetik.

Forrás: MTI

Fotó: Pxhere

Bécs a következő Eurovízió házigazdája lehet

57 évvel ezelőtt Ringo ujjai nem bírták -és ennek a mai napig nyoma van

37 éve jelent meg a Dirty Dancing film zenei albuma

Retrospektív vetítésekkel ünnepli Tarr Bélát a Cirko-Gejzír mozi

A vártnál nagyobb összegért kelt el a Földön megtalálható legnagyobb ismert marsi kőzetdarab és egy dinoszaurusz-csontváz egy New York-i árverésen

54 éve bukkant fel a sárga tengeralattjáró a brit mozikban

Több mint 150 ezer fontért kelt el a ritka Gandhi-portré

Itt az első kislemez Ronnie Wood válogatásalbumáról

87 év után kelt el II. Erzsébet esküvői tortájának egy szelete - meg fogják enni

Dolly Parton visszatér Vegasba – de a stúdióba nem

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő