Péntektől vasárnapig várja az érdeklődőket a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében programsorozat, közte erdei koncertekkel, szakvezetéses sétákkal és kerékpáros túrával.

A programokat pénteken a gyulai Almásy-kastély parkjában, szombaton a gyulai Városerdőben, vasárnap pedig a Bihar megyei Szentjobb település melletti tölgyerdőben tartják.

A gyulai rendezvény az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdők Hete regionális megnyitója is egyben – derül ki a Muzsikál az Erdő Alapítvány közleményéből.
Az idei programok a vízmegtartásra és az erdők megőrzésének kihívásaira összpontosítanak.

A pénteki természetismereti élménysétán Szabó Lajos és Puskás Lajos erdőmérnökök többek között a fák klímaváltozásban betöltött szerepéről beszélnek majd, kiállítás nyílik a Muzsikál az erdő Gyermekrajzpályázat és Fotópályázat nyertes műveiből, a Corpus Harsona Kvartett pedig koncertet ad.

Szombaton erdei élményséta, a Batyuszínház előadása, hagyományőrző szilvalekvárfőzés, néptáncbemutató és táncház is várja a résztvevőket, fellép mások mellett a Magyar Honvédség Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara, valamint a Sárik Péter Trió és a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar Kamarazenekara.
Vasárnap szó esik majd a komposztálás jelentőségéről, lesz hagyományőrző íjászkodás és erdei séta, a Veronaki zenekar előadja Erdővarázs című lemezének anyagát, fellép a Hanga Folk és az Alföld Quartet.

A rendezvény lehetőséget biztosít a helyi művészek, fiatal tehetségek bemutatkozására is, így a három nap alatt színpadra lép mások mellett a Miraculum Kórus (Kecskeméti Kodály Iskola), a gyulai Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar és a gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tagozata, a Nagyváradi Művészeti Líceum tehetségei és a Csillagocska Néptáncegyüttes.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

65 évvel ezelőtt debütált a "Jailhouse Rock"

A címadó dal az utolsó előfutár a Europe holnap érkező új albumáról

Tom Cruise: semmi sem helyettesítheti az embert a filmekben

Lionel Richie szívműtéten esett át – több koncertjét is lemondták

A Főnök 77!

Itt a Def Leppard eddig kiadatlan Beatles feldolgozása

Dolly Parton emléknappá nyilvánították szeptember 25-ét Kaliforniában

Madonna több mint négy évtizeddel ezelőtt állt először a brit albumlista élére

Megérkezett Roger Taylor új albuma, rajta „az egyik legnagyszerűbb valaha írt ballada” feldolgozásával

A Star Trek kapitánya 95 évesen heavy metált játszik

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő