Júliusban sem fog unatkozni, aki kilátogat a siófoki Plázsra, hiszen ebben a hónapban is lesznek koncertek, hajnalig tartó bulik – és még mozizás is.

Júliustól indul az ingyenes Plázs mozi. A szabad ég alatt a Nagyszínpad majd 100 m2-es kivetítőjén, először ma este az elmúlt időszak egyik legnagyobb hazai sikerfilmje, a Futni mentem pörög

Kökény Attila és Rakonczai Viktor együtt több mint egy évtizede ontják a slágereket, nemrég az MVM Dome-ban ünnepelték Kökény Attila 50. születésnapját. A két tehetséges művész július 3-án, csütörtökön a Plázs nagyszínpadára hozza el nagyzenekaros koncertjét, amit Rakonczai Imre & The Blue Piano estje követ.

Az első júliusi hétvége után sem fogunk unatkozni: érkezik még a hónapban többek között Korda György és Balázs Klári, a Parno Graszt, két rock nagyágyú, a Road és a Lord is.

Rakonczai zongoraesttel indul a július a Plázson

46 éve hallgattunk először sétálva zenét

Schwarzenegger szerint az új A menekülő ember sokkal jobb lehet, mint az övé volt

54 éve adta az első koncertjét a Queen

175 éve használunk postabélyeget

A new wave és a punk királynője ma 80 éves!

Közel hat évtizeddel ezelőtt a tízedik Beatles album is meghódította az amerikai slágerlistát

Semmelweis-nap - zárva tartanak a patikák és a rendelők

Bruce Springsteen eláraszt minket dalokkal

A vízimadarak etetése veszélybe sodorja az állatokat

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő