Billy Idol, számára a bemutatkozó albuma, a “Rebel Yell” azonnal meghozta a hírnevet. Ennek, a rock’n’roll és a punk történetében meghatározó zenei alkotásnak a 40. évfordulójáról világszerte megemlékeznek a rajongók, és természetesen maga Billy Idol is – igaz egy év késéssel.
Az 1983-ban kiadott “Rebel Yell” kulcsfontosságú volt Billy Idol karrierjében, hiszen ennek köszönheti, hogy nemzetközi hírnévre tette szert. Az impulzív címadó daltól, az “Eyes Without a Face”-en át, a “Flesh for Fantasy”-ig az albumra felkerülő dalok a 80-as évek nyers energiáját és lázadó szellemét közvetítik, egyedülálló intenzitással.Az album egyik legállhatatosabb jellemzője, hogy képes volt megragadni a kor szellemét, miközben megelőzte a korát. Olyan dalok, mint a “Rebel Yell” és a “White Wedding”, a kiábrándult ifjúság himnuszává váltak, frusztrációikat és vágyaikat a rock – és punkzenébe oltva. A 80-as évek punk-rock generációjának életérzését közvetítő album témái, a lázadás, a szenvedély és a szabadság iránti vágy, ma is aktuálisak maradtak, így a „Rebel Yelle” több generáció kedvence lett az elmúlt évtizedekben.
Billy Idol az album 40. évfordulóját a “Rebel Yell (Expanded Edition)” luxuskiadvánnyal ünnepli meg, amely a napokban jelent meg, 2LP, 2CD – és digitális formátumban is. A jubileumi kiadványra több olyan dal és demófelvétel került fel, amelyek korábban soha nem jelentek meg.
Az eredeti album inspirálta “Rebel Yell (Expanded Edition)” új nézőpontot és hangzást kínál az ikonikus zenei anyaghoz. Az újdonságok között szerepelnek egyes dalok korai verziói és korábban kiadatlan demo felvételek, amelyek felfedik ennek a kultikus albumnak az alkotói folyamatát. A jubileumi kiadvány ideális lehetőség a Billy Idol rajongók számára, hogy elmerüljenek a zenei örökségében és a “Rebel Yell” újabb perspektíváit fedezzék fel.
A “Rebel Yell (Expanded Edition)” -ről elsőként megjelentetett “Love Don’t Live Here Anymore”című kislemezzel Billy Idol hangsúlyozni szerette volna a régi-új album a fontosságát. A dal, amely már dupla platinalemez az Egyesült Államokban, új rálátást nyújt a „Rbel Yell” alkotói – és evolúciós folyamatára.