A nosztalgiajárművek kedvelőit várja a MÁV-VOLÁN-csoport retrórendezvényén a Balatonnál szombaton és vasárnap. A VOLÁNBUSZ Zrt. s közleménye szerint a Balaton északi, illetve Keszthely és Tapolca közötti vasútvonalán klasszikus járműcsodák idézik fel a régi idők közlekedését.

Fotó: Nyikos János

Fotó: Nyikos János

Az évfordulós járművek kiemelt szerepet kapnak az eseményen. Idén 30 éves a hazai InterCity-motorvonatgyártás egyedi járműve, a Samu, a V63-as Gigant villanymozdonyok 50 éve gördültek le a gyártósorról, az M44-es Bobó tolatómozdonyok pedig 70 évesek lettek. A MÁVAG gyár egyik legsikeresebb terméke, a 424-es gőzmozdony idén ünnepli forgalomba állásának 100. jubileumát. A személykocsik terén pedig 30 évesek lettek az EuroCity-flotta gerincét nyújtó CAF-sorozat első darabjai – sorolják a közleményben.
A Budapest-Balatonfüred-Tapolca és Keszthely-Tapolca közti vasútvonalakon összesen 12 retró mozdony 8 retró szerelvényt vontat majd. A Volánbusz a Budapestről érkező vonatokhoz csatlakozva, a kaposvári zöld faros és egy K266-os nosztalgiabusszal szállítja majd az utasokat Siófok és Balatonfüred között.

A retróhétvége volános járatai mindkét végállomásról 8:30 órakor, 10:30 órakor, 12:30 órakor, 14:30 órakor és 16:30 órakor indulnak, emellett a Szántód és Tihany között közlekedő kompjáratot is igénybe lehet venni.
A közleményben felidézik: a zöld színű, FAROS-1 rendszámmal közlekedő, Ikarus 55 Lux kivitelű autóbuszt 1967-ben gyártották, első tulajdonosa az Ikarus székesfehérvári üzeme volt. 2000-ben a Kapos Volán romos állapotban vásárolta meg a tengelici termelőszövetkezettől, majd felújították és 2001-ben forgalomba helyezték. Közel 20 évvel később újra teljes felújításon esett át, a 2020-ban elindított volános értékmentési program keretében. A jármű azóta számos rendezvény és kiállítás fontos résztvevője volt.  
Az eredeti állapotára felújított Ikarus 266-os autóbuszt 1978-ban, Székesfehérváron gyártották. A jármű eredetileg a 13. számú Volánnál, illetve jogutódjánál, a Kapos Volánnál szolgált. Az IK266-os a 90-es években komplett vázcserén, 2014-ben pedig teljes felújításon esett át. Ekkor kapta a korábbi zöld-fehér helyett a jellegzetes Volán-sárga fényezést, illetve visszakerült rá az ikonikus Volán-csiga is.

A nyár folyamán a Volánbusz még számos nosztalgiajárattal várja az érdeklődőket. További információk a társaság közösségi oldalain olvashatók.

Fotó: File:Ikarus 55, 1971 Bokor, Traktormajális 2012.jpg – Wikimedia Commons

10 album, amely 2025-ben 50 éves

Közel fél évszázaddal ezelőtt az ABBA harmadszor hódította meg Nagy-Britanniát

55 éve jelent meg a Beatles utolsó albuma

Júniusban érkezik Barbra Streisandnd világsztárokat felvonultató új lemeze

Óraátállítás 2026-ban?

Idén is lesz Cannes-ban magyar filmklasszikus a restaurált alkotások válogatásában

Megérkezett a remaszterelt „Pink Floyd at Pompeii – MCMLXXII”

A Dirty Dancing 37 éve hódította meg az amerikai slágerlitát

George Lucas végre elmagyarázta, miért beszél Yoda „furcsán”

Több mint 100 programmal várja a látogatókat a Műtárgyak Éjszakája

Európai turnéra indul a Roxette alapítója, az első állomás Budapest

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő