Lehetséges, hogy egy évtizeddel azután, hogy elhagyta a Bon Jovit, Richie Sambora újra visszatér a zenekarhoz. A nemrég a gitáros és dalszerzőt, aki júliusban lesz 65 éves, a The Allison Hagendorf Show-ban arra a kérdésre, hogy van-e esélye arra, hogy újra csatlakozzon egykori bandájához, azt válaszolta, hogy ha Jon Bon Jovi hangja helyreáll, és újra tud turnézni, akkor szívesen csatlakozna

Jon Bon Jovi két évvel ezelőtt hangszálműtéten esett át, aminek következtében elvesztette az énekkészsége is. A rocker még mindig lábadozik, a folyamat pedig hosszabb időt vesz igénybe, mint várták – ahogyan maga Jon is elismerte.
Sambora elárulta, hogy meglátogatta Bon Jovit a műtétje után, megvitatták a gyógyulási folyamatot is, és elmondta Jonnak, hogy kész lenne újra összeállni a zenekarral. „Határozottan mennék” – erősítette meg a gitáros. „Ha visszanyeri a hangját, megyek játszani.”

Richie Sambora 30 éven át (1983-2013) volt a zenekar tagja. Távozása után Phil X váltotta őt, aki azóta is a banda tagja. Egyetlen közös fellépése volt a zenekarral a visszavonulása után, amikor 2018-ban a Bon Jovit beiktatták a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.
A Bon Jovi június 7-én adja ki 16. albumát, a „Forever”-t, amely négy év után az első zenei anyaguk lesz.

Fotó: Neil Lupin/Redferns/Getty Images

55 éve jelent meg a tengerentúlon a Black Sabbath ikonikus második albuma

Idén a Millenáris parkban ünnepeljük a kávé világnapját

Újabb afrikai elefánt érkezett a Nyíregyházi Állatparkba

A Genesis a The Lamb Lies Down On Broadway deluxe változatával lepte meg a rajongókat

Sommás véleménye van Stephen Kingnek a Fekete telefon 2-ről

Több mint négy évtizeddel ezelőtt állt először wales-i előadó az amerikai slágerlista élére

A Richter Safari Parkba került az utolsó francia cirkuszi elefánt

Ma van az erőszakmentesség világnapja

A Def Leppard a KISS, a Journey, és Ozzy Osbourne nyomábalép a híres holliwoodi sétányon

Közel fél évszázaddal ezelőtt a Csillagok háborúja diszkósított főcímzenéje bevette az az amerikai slágerlistát

Ma van a zene világnapja

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő