A The Beatles legendás dobosa Ringo Starr júlus 7-én ünnepli 85. születésnapját, és immár hagyományosan arra kéri a rajongóit, hogy “ajándékként”, ezen a napon segítsenek neki eljuttatni a világ minden pontjára a „béke és szeretet”  üzenetét.

A híres Beatle 2008-ban, a 68. születésnapján indította útjára a kezdeményezést, teljesen spontán, amikor egy újságíró feltette neki a kérdést, milyen ajándéknak örülne, ő pedig azt válaszolta „békének és szeretetnek” .

Azóta a Beatles dobosa minden évben felhívást intéz az emberek felé világszerte, hogy július 7-én, pontban déli 12 órakor „mondják ki, gondoljanak rá vagy írják le” akár a közösségi oldalakon: „Peace & Love”, vagyis „Béke és Szeretet”. Így nem csak felköszönthetik a születésnapján, de „békével és szeretettel áraszthatják el az egész bolygót”.
Az esemény az ávek során világszertem számos számos városban elterjedt.

„Az az álmom, hogy egy napon, egy órára, vagy egy egy percre a világ összes embere azt mondja: ‘Béke és szeretet’” – nyilatkozta 2016-ban Ringo.

PEACE & LOVE! Isten éltesse Rino Starrt!

Michael Seth Starr – aki nem áll rokonságban a dobossal – a Ringo: With a Little Help című életrajzi könyv szerzője szerint, Ringo valóban a Beatles béketeremtője volt. Különösen szoros kapcsolatban állt mindhárom taggal – John Lennonnal, Paul McCartney-val, sőt még George Harrisonnal is, annak ellenére, hogy Harrison viszonyt folytatott Ringo első feleségével, Maureen-nel. A könyv szerint Ringo így reagált: „Legalább a családban maradt.” Mindez nem akadályozta meg abban, hogy 1994-ben ott legyen Maureen halálos ágyánál, amikor leukémiában elhunyt.
A zenész emberségéről árulkodik az is, hogy ő volt az egyetlen Beatles-tag, aki azonnal Yoko Ono segítségére sietett John Lennon 1980-as meggyilkolása után.

Ringo mindössze két dalt írt teljes egészében a Beatles-nek: a “Don’t Pass Me By”-t, amely a White Albumon (1968) jelent meg, és az “Octopus’s Garden”-t, az Abbey Road (1969) albumról. Bár a másodikat George Harrison segítségével alkotta, a mégis a dal megírása teljes mértékben Ringo nevéhez fűződik.
Természetesen nem ő volt a zenekar első számú énekese, de hangja hallható olyan ikonikus számokban, mint a “Yellow Submarine”, az “Octopus’s Garden” és a “With a Little Help from My Friends”.

1962.augusztus 18-án csatlakozott a zenekarhoz heti 25 font fizetésért. Egy ideig még arról is szó volt, hogy „táncosként” tartják meg, aki csak időnként dobol. Ez végül nem történt meg, de Ringo természetes bájával és humorával a zenekar kedves bohócává vált. Menedzserük, Brian Epstein a Beatles fennállásáig megtartotta ezt a „hivatalos” honoráriumot Ringo számára, aki azzal tréfálkozott, hogy az összeg „zsebpénznek elég lesz”.

Amikor a Beatles 1964-ben először látogatott el az Egyesült Államokba, Ringo népszerűsége még saját társaiét is felülmúlta. Az amerikai közönség „a vicces Beatle”-ként tekintett rá, különösen, amikor a zenekar fellépett az Ed Sullivan Show-ban – a legnagyobb ovációt ő kapta.
Ő volt az első is, aki elhagyta a Beatlest – igaz, csak néhány hétre 1969-ben. Ekkor Peter Sellers jachtjára vonult vissza, ahol megírta az “Octopus’s Garden” című dalt.

A hetvenes és nyolcvanas években Ringo folyamatosan bulizott és elég sokat ivott, ami súlyos függőséghez vezetett. Michael Seth Starr szerint 1976-ban idegösszeomlást kapott Monacóban, ekkor teljesen leborotválta a fejét és a szemöldökét is. 1988-ban feleségével, Barbara Bachhal együtt elvonóra ment, bár saját bevallása szerint már az odavezető úton teljesen lerészegedett. Az év végére vazonban égleg leszámolt alkoholizmusával. Barbara – aki színésznő és egykori Bond-lány – azóta is hűséges társa.

Ringo gyermekkora sem volt könnyű. Liverpool egyik legszegényebb negyedében, Dingle-ben nőtt fel, ahol a házakban még vécé sem volt. Apja, Richard Starkey Sr., elhagyta a családot, amikor Ringo hároméves volt. Édesanyja, Elsie egyedül nevelte fel, több munkát is vállalva. Később újraházasodott.
Gyermekként Ringo gyakran betegeskedett – hatévesen vakbélgyulladással kórházba került, ahol súlyos fertőzés miatt kómába esett, 13 évesen pedig egy évet kellett kihagynia az iskolából tuberkulózis miatt. Kiderült, hogy számos allergiával is küzd. „Erősen allergiás vagyok a hagymára, fokhagymára és a fűszerekre,” nyilatkozta. „Sosem ettem pizzát, sem curry-t.”
Egészségi problémái miatt máig mikroba-fóbiás, tart a fertőzésektől – sokszor inkább könyökkel üdvözöl, mint kézfogással.

Amikor csatlakozott a Beatleshez, már Liverpool legjobb dobosának tartották. Addig a népszerű Rory Storm and the Hurricanes nevű zenekar tagja volt. Balkezes, de jobbkezeseknek való dobfelszerelést használt, ami különleges stílust és hangzást adott játékának. Sokan meglepődtek azon a szokásán, hogy vékony törölközővel tompította a pergődobját, vagy hogy kivette a basszusdob elülső bőrét, és párnákkal töltötte meg, hogy mélyebb hangzást érjen el. Kevesen tudják, hogy kifejezetten utált dobszólózni, és pályafutása során ritkán is tette.

Ma Ringo Starr a világ leggazdagabb dobosa, vagyonát 300 millió dollárra becsülik. A Rolling Stone magazin minden idők ötödik legjobb dobosának választotta.

Még metálosabb hangzást kap az Iron Maiden

Közel négy évtizede a Police először és utoljára abevette az amerikai slágerlistát

79 éves lenne Bon Scott

Hat évtizedes a sláger, amely elindította Cher karrierjét

Idén is szavazhatunk az év madarára

A vihar még koránt sem vonult el - erre figyeljünk!

Dokumentumfilm készül Olivia Newton-Johnról

Az István, a király koncertváltozatát mutatják be a csíksomlyói nyeregben

Folytatást kap a Hogyan tudnék élni nélküled?

A reggae jelenlegi sztárjai mellett egy igazi legenda is ékezik az idei LB27 Reggae Campre

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő