A hétvégén minden a virágokról szól Szőregen, a magyarországi rózsatőtermesztés fellegvárában, ahol huszonnegyedik alkalommal szervezik meg a Szőregi Rózsaünnepet – közölte Avramov András, a településrész önkormányzati képviselője, az ünnep egyik szervezője a programokat bemutató szerdai sajtótájékoztatón.

A Szőregi Rózsaünnepet a hagyományokat továbbéltető kertészek előtti tiszteletadásként első alkalommal 1999-ben rendezték meg – idézte fel Avramov András.
Az egyik legnépszerűbb program minden évben a rózsaföldek látogatása. Tájékoztatása szerint az idén Bata András és Tóth Tamás faiskolája nyitja meg rózsaföldjeit a látogatók előtt, ahol több százezer virágzó rózsatő látható. Azoknak, akik haza is szeretnének vinni a vágott virágból, a Kocsis Flóra Kft. rózsaföldjeire érdemes kilátogatniuk, ahol 25 ezer négyzetméternyi területen, 235 ezer rózsatő, a minitől az óriás fejűig 45 fajta rózsa szedhető.

Az ünnep alkalmából a Tömörkény István Művelődési Házban fajtabemutatót, rózsakiállítást rendeznek, filmet vetítenek a rózsatermesztés technológiájáról, az érdeklődőknek pedig hadtörténeti előadáson mutatják be a 175 éve megvívott szőregi csata eseményeit.
Pénteken és szombaton a Pálya téren kulturális programokkal, koncertekkel, táncbemutatókkal várják a Rózsaünnepre érkezőket. A hétvégén látogatható lesz Szeged-Szőreg szerb ortodox temploma is – tette hozzá.

A leglátványosabb programok egyike a rózsaünnepi felvonulás szombat délután, melyen rózsákkal feldíszített lovaskocsi, fiákerek, gépkocsik, veterán autó, traktor és más jármű, több kisebb-nagyobb csoport vesz részt. A díszítéshez és a menteket kísérő rózsaszirom-esőhöz a szőregi és környékbeli rózsatermesztők több százezer virágot biztosítottak. Idén először szombat kora délután egy rózsakamion indul Szegedre, melyen DJ-k élőzenével invitálják a vendégeket a felvonulásra. Este mutatják be a rózsahercegnőket és rózsahercegeket, adják át az év dísznövénykertésze elismerést, valamint a Szőregért Érmet – közölte Avramov András.

Vasárnap családi futónapot rendeznek, melyen az indulók virágzó rózsák között tehetik meg a verseny távjait az óvodásoknak kiírt 500 métertől a félmaratonig. A programhoz jótékonysági kezdeményezés is kapcsolódik, ekkor rendezik meg a Down Alapítvány dél-alföldi csoportjának találkozóját, melyen három vármegye érintett családjai vesznek részt – tette hozzá.

A szőregi rózsatőtermesztés több mint százéves múltra tekint vissza, az országban egyedülálló hagyományokkal rendelkezik. A rendkívül munka- és szakértelemigényes termesztés jellemzően családi gazdaságokban folyik. Szőregen és környékén ötven üzemben, mintegy 170 hektáron termesztenek rózsát, s ez a munka sokaknak jelent megélhetést.

A generációkon át öröklődött szakértelemnek és a rózsatermesztésnek kedvező mikroklímának köszönhetően a Szőreg környékén termesztett rózsatövek kiváló minőségűek és Európa-szerte keresettek. A Tisza és a Maros közötti öntéstalaj kimondottan kedvező a rózsakertészkedéshez, ezért a Magyarországon évente előállított 4,5-5 millió rózsatő 90-92 százaléka ebből a térségből származik.
Ennek elismeréseként a szőregi rózsatő 2012-ben bekerült az Európai Unió oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába, 2020-ban pedig hungarikum lett – idézték fel az eseményen a szervezők.

Forrás: MTI

Fotó: Pexels/Pixabay

Cannes-ban, Berlinben és Velencében bemutatott filmek láthatók a 15. Mozinet Filmnapokon

Freddie Mercurynak szentel kiállítást jövőre a Magyar Zene Háza

David Bowie-archívum nyílik Londonban

Ismert sportolók is népszerűsítik a magyar zenét

Árveréssel is növelik a tétet a Downton Abbey: A nagy finálé közeledtével

Jön az Ákos-film a mozikba

Kezdetét vette az őszi hajózási szezon a Balatonon

A macskák is szenvedhetnek az emberekéhez hasonló betegségekben

Elhunyt a Supertramp társalapítója és énekese

175 éve született "nemzet csalogánya"

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő