Különleges koncerttel, számos vendéggel fogja ünnepelni 35. születésnapját a Republic február 1-jén az MVM Dome-ban. A koncerten közreműködik Péter Szabó Szilvia és Gulyás Ferenc, az estét a 4s Street zenekar nyitja meg – derül ki a szervezők tájékoztatójából.

A Republic együttes komoly sikereket ért el az énekes-szövegíró, Bódi László, azaz Cipő vezetésével. Sikerük a frontember 2013-ban bekövetkezett halála óta is töretlen, azóta három stúdió- és két koncertalbumot készítettek.
A születésnapi koncerten felcsendül valamennyi nagy sláger, de hallhatóak lesznek újabb sikerek is, így a Rajzoljunk álmokat, az Élni jó, az Odavisz a szél, a Balatoni lányok, vagy a hivatalosan még meg sem jelent Ki van a házban.

A pop és a rock határán működő Republic 1990-ben alakult. Legismertebb dalaik: Szeretni valakit valamiért; Neked könnyű lehet; Engedj közelebb; Repül a bálna; Ha itt lennél velem; A 67-es út; Kék és Narancssárga; Szállj el, kismadár.

A zenekar frontembere, szövegírója és számos dal szerzője 23 éven át Bódi László Cipő volt, aki 2013-ban hunyt el szívbetegségben. A csapatból nem sokkal később távozott a meghatározó zeneszerző, gitáros, Tóth Zoltán.
2014 óta a zenekart négyen alkotják: Boros Csaba (basszusgitár, ének); Patai Tamás (gitár, vokál); Halász Gábor (gitár, vokál); Nagy László Attila (dob).

A Republic eddig negyven lemezt adott ki, a legutóbbit 2019 novemberében Magyarazűrben címmel. Az együttes számos szakmai díjat kapott, minden lemeze magas példányszámban kelt el.

Forrás: MTI

Fotó:

Elvis 66 éve csinált amerikai slágert egy olasz klasszikusból a brit slágerlistán

Az „Én vagyok Rocky” című film elmeséli hogyan küzdött meg a fiatal Sylvester Stallone a főhőse szerepéért

Az a-ha énekese új kislemez és videó – „If I Ever See Your Face Again”

Vitatott árverésen kelt el George Michael „Faith” című videóklipjében használt gitárja

Beatles nagyzenekari hangszerelésben: újra kiadják a producer lemezeit

Koszorúk és mécsesek

A Bohemian Rhapsody több mint fél évszázaddal ezelőtt kezdte meg máig tartó diadalútját

A tökfaragók Picassója negyven éves pályafutását ünnepli

Újra megjelent a Van Halen tizenkettedik stúdióalbuma

Premierdátumot kapott a Fleetwood Mac első hivatalos dokumentumfilmje

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő