Szaúd-Arábia felkérte , a kétszeres Oscar-díjas német zeneszerzőt Hans Zimmert, hogy “dolgozza át” az ország nemzeti himnuszát – számolt be az AFP hírügynökség, magas rangú szaúdi tisztviselőre hivatkozva.
Hans Zimmer, aki olyan legendás filmek zenéjét szerezte, mint Christopher Nolan trilógiája, a „Sötét Lovag”, a „Gladiátor”, „Az Oroszlánkirály”, „Dűne”, nemrég találkozott Szaúd-Arábia királyi tanácsadójával és a Szórakoztatási Főhatóság elnökével, Turki Al ash-Sheikh-kel. A találkozón számos jövőbeli projektről tárgyaltak, köztük a nemzeti himnusz “átiratáról”.
„Megbeszéltünk számos olyan projektet, amelyek remélem, hamarosan megvalósulnak, különös tekintettel a szaúdi nemzeti himnusz újrahangszerelésére, különböző hangszerekkel” – osztotta meg a tisztviselő az X (korábbi Twitter) közösségi hálón. Turki Al ash-Sheikh a “korunk egyik legnagyobb zenészeként” méltatta Zimmert.
A találkozón további közös tervekről is egyeztettek, köztük egy musicalről, egy “nagyszabású” koncertről, valamint a „A Jarmúki csata” című film zenéjéről.
A szaúdi himnusz, az Aash Al-Malik („Éljen a király”), eredetileg 1947-ben született Abdel Rahman al-Khatib egyiptomi zeneszerző tollából Abdul Aziz király, a királyság alapítója kérésére – áll a nationalanthems.info weboldalon.
Fotó: Dita Vollmond