Több mint 191 ezer euróért – nagyjából 76,9 millió forintnak megfelelő összegért- kelt el a Tintin Amerikában című képregény egyik példánya, amelyet az alkotó, a Hergé művésznéven ismert Georges Rémi dedikált – számolt be a Belga belga hírügynökség a Tajan francia aukciós ház bejelentésére hivatkozva.

A Le Vingtieme Siecle belga hetilap gyerekmellékletében, a Le Petit Vingtieme-ben 1932-ben megjelent lapokat Hergé 1933-ban dedikálta egy bizonyos Charles Helsen atyának, aki a brüsszeli Szent Bonifác Intézet – ahol a szerző öt évig diákoskodott – cserkészcsapatának volt az egyik tanítója.
“Helsen atyának, az irányítása alatt töltött szép évek emlékére, kalandkeresés közben a Sonian erdőben, az Alpokban és a Pireneusokban… Egyébként Tintin is én vagyok, aki szintén végigment volna ezen az úton…” – írta Hergé.

A példány mostanáig egy bolíviai gyáros leszármazottja, a képregényeket 30 éven át gyűjtő Felipe Ortiz-Patino birtokában volt, aki nemrég döntött úgy, hogy elárverezteti.

A Tajan tájékoztatása szerint a 75, aukcióra bocsátott képregényből 48 kelt el, köztük a Tintin Kongóban 1931-ben kiadott és Hergé által szintén aláírt példánya, amelyet 101 944 euróért (41 millió forint) vásároltak meg.
Az eladott Tintinekből összesen több mint 934 ezer euró (376 millió forint) folyt be.

Tintin az egyik leginkább keresett képregényhős az aukciós házak árverésein világszerte; 2021-ben a Kék Lótusz egyik rajza, amely végül nem került bele a képregény 1936-ban kiadott változatába, rekordáron, több mint 3,1 millió euróért (1,2 milliárd forint) kelt el.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

Augusztusban is nosztalgiajáratok indít a BKK

Továbbra sem kívánatosak a mobilok az Iron Maiden koncertjein

Koncertsorozattal ünnepel az 50 éves Foreigner

Újra megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj

Rekordszámú gólyafiókát gyűrűztek meg az idén országszerte

Ismét elhalasztották a Balaton-átúszást

„DCJ STÍLUSGYAKORLAT” lett Magyarország Tortája

Közösségi virágkocsi is készül az idén a debreceni virágkarneválra

1978-as sikeralbuma újrakiadásával ünnepel a Talking Heads

30 000 fontért kelhet el egy garázsvásáron vásárolt Dali festmény

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő