1984. október 22-én George Michael és Andrew Ridgeley, vagyis a Wham! “Make it Big” címen piacra dobta a második stúdióalbumát, rajta olyan, ma már klasszikusnak számító slágerekkel, mint a “Wake Me Up Before You Go-Go,” a “Careless Whisper,” a “Freedom” vagy az “Everything She Wants”.

A lemez három héten át vezette a Billboard 200-as listáját és természetesen Nagy-Britanniában is a slágerlisták élén állt.
Csak az Egyesült Államokban hatmillió példányt adtak el a Wham! második stúdióalbumából, ami így hatszoros platinalemez lett. A pop-,  funk -és a soulzenét ötvöző “Make It Big” hozta meg a Wham! számára a nemzetközi hírnevet – az album nem csak a duó hazájában, Nagy-Britanniában, és az Egyesült Államokban lett listavezető, hanem többek közt Japánban, Kanadában és Ausztráliában is.

A “Make It Big”, rajta a Wham! legnagyobb slágerievel a ’80-as évek egyik meghatározó zenei anyaga lett. A lemezről a „Wake Me Up Before You Go-Go” American Music Award-ot és MTV Video Music Award-ot hozott George Michaeléknek.

Fotó: Michael Putland/Getty Images

Több mint négy évtizeddel ezelőtt nagyot alkotott a Wham!

56 éves a Led Zeppelin II

Forgalomkorlátozásokra, lezárásokra kell számítani az ünnepen rendezvények miatt

Bélyegen és újra kiadott lemezeken az 50 éves East együttes

A vízimadarak etetése veszélybe sodorja az állatokat

Kit látna Debbie Harry szerepében Debbie Harry?

Mick Jagger és Melanie Hamrick - hivatalosan, jegyespárként először együtt a vörös szőnyegen

Rekordméretű harcsa akadt horogra Lengyelországban

Harminchat film a BIFF programjában

„Minden rossznak örülni is tudok” - 90 éves lenne Szuhay Balázs

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő