1923. október 16-án a Disney testvérek, Walt és Roy O. Disney megalapították azt a céget, amit ma a világ The Walt Disney-ként ismer. Tavaly ünnepeltük e varázslatos mesevilág a születésének századik évfordulóját,  Miki egér pedig  idén már második éve ünnepelhet három számjegyű születésnapot.

A cégalapítást követően években Walt határozott elképzelései és szenvedélye lett a családi cég  mozgatórugója, amely a Disney  kreatív fejlődése és a számtalan sikere mögött állt. Generációk nőttek fel Disney hőseivel, azok történeteivel, kalandjaival.  Ezek a figurák nem csak inspirálnak, hanem arra bátorítanak minket, hogy higgyünk abban, hogy a csodák várnak ránk minden sarkon, az álmok pedig valóra válnak.

Az lapítása óta a Disney stúdió 60 egész estés filmet készített, az 1937-es  Hófehérke és a hét törpétől kezdve – amely az egyik első egész estés animációs film volt, és az első amely Amerikában készült – egészen a 2021-es Encantoig. Emellett számos animációs rövidfilm .

A Walt Disney elképzelései alapján, 1955-ben a kaliforniai Anaheimben, forradalmi újdonságként megnyílt Disneyland, a tematikus szórakoztatópark, amely számos technológiaia innovációt bevetve, még közelebb hozta a közönséghez a mesék világát. Ezt a mesevilágot az évtizedek során folyamatosan bővítették, fejlesztették, mára pedig világszerte több Disneyland várja az örök gyerekeket.

Fotó: Gary Hershorn/Getty Images

46 évvel ezelőtt Stingék ha nem is a fellegekben, de a Holdon „jártak”

24 éve a U2 egyik emblematikus albuma felért a Billboard csúcsára

Több mint fél évszázaddal ezelőtt debütált az amerikai slágerlistán a Led Zeppelin

39 éve Mikuláskor a Europe vezette a slágerlistát Nagy-Britanniában

A régi áron ehetünk halat karácsonykor

Januárban érkezik a „Station to Station” limitált, jubileumi kiadása

Ma lenne 93 éves Little Richard

Szűcs Gabi ünnepi koncertturnéra indult

Tervezzük meg könnyedén az ünnepi menüt – itt a Maradék nélkül adagkalkulátor!

54 éve ütött ki a tűz, amelynek lángjaiból a rocktörténet egyik klasszikusa született

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő