Többezer magyar futballszurkoló vonult délután szervezett keretek között a 18 órakor kezdődő Németország-Magyarország Európa-bajnoki csoportmérkőzés helyszínére, a stuttgarti MHP Arénába.

A drukkerek déltől a Mittlerer Schlossgartennél gyülekeztek, majd 14 órakor indultak el a találkozási ponttól mintegy négy kilométerre található létesítményhez. A menet eleje 15 óra után néhány perccel megérkezett az MHP Arénához. A vonuláson nagyságrendileg ugyanannyi drukker vett részt, mint múlt szombaton a Svájc elleni nyitófordulós mérkőzés alkalmával Kölnben.
A csaknem 55 ezer néző befogadására alkalmas stadionban az Európa-liga 2020-as döntőjének játékvezetője, a holland Danny Makkelie sípjelére kezdődik 18 órakor a magyar-német összecsapás.

Forrás: MTI

Fotó:  MTI/Koszticsák Szilárd

Rakonczai zongoraesttel indul a július a Plázson

46 éve hallgattunk először sétálva zenét

Schwarzenegger szerint az új A menekülő ember sokkal jobb lehet, mint az övé volt

54 éve adta az első koncertjét a Queen

175 éve használunk postabélyeget

A new wave és a punk királynője ma 80 éves!

Közel hat évtizeddel ezelőtt a tízedik Beatles album is meghódította az amerikai slágerlistát

Semmelweis-nap - zárva tartanak a patikák és a rendelők

Bruce Springsteen eláraszt minket dalokkal

A vízimadarak etetése veszélybe sodorja az állatokat

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő