Közel egyéves visszatelepítési folyamatot követően visszatérhetett a természetbe Merlin, a Budakeszi Vadasparkban felnevelt vadmacska. A genetikailag tisztavérű állat elárvult, mentett kandúr vadmacska kölyökként nyáron került a Budakeszi Vadasparkba, miután két testvérével, Szerénkével és Lukréciával együtt turisták találták meg Baranya Vármegyében – olvasható a vadaspark közleményében.

A vadaspark tájékoztatása szerint megtalálóinak már elsőre feltűnt az apró állatok szokatlan viselkedése, mivel kifejezetten vad jegyeket mutattak: karmoltak, haraptak, kerülték az ember társaságát, így felmerült a befogadóban, hogy valószínű nem házi macskákat találtak.
A közlemény szerint a genetikai vizsgálat megerősítette, hogy az egyedek fajtiszta vadmacskák és ténylegesen testvérek. A Duna-Dráva Nemzeti Park és a Duna Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal egyeztetve az a döntés született, hogy a kölyköket a visszatelepítésben már jártas Budakeszi Vadaspark nevelje fel.

A fajmegőrző program során egy szintén sikeres visszatelepítési folyamatban részt vevő vadmacskával, Szaffival szerzett tapasztalatok alapján a szakemberek célként tűzték ki, hogy az állatokat a lehető legkevesebb emberi kontaktus érje, így amint elérik a kifejlett állapotot, szabadon tudják engedni őket – írta az intézmény.
Az egyik vadmacska, Szerénke 2024 őszén került vissza élőhelyére a Duna- Dráva Nemzeti Park területén. Merlin pedig a napokban tért vissza a Duna-Ipoly Nemzeti Par Igazgatóság területére, a Pilisi Parkerdő Ztr. által örökerdő gazdálkodással kezelt, de turistaforgalommal kevéssé érintett erdeibe – közölte a Budakeszi Vadaspark.

Mint írták, a Kodolányi Egyetem támogatásával Merlinre GPS nyomkövetős nyakörv is került, így közel egy évig nyomon követhető mozgása és területfoglalása.

A Kodolányi Egyetem célja a támogatással, hogy segítse a Vadaspark tudományos és fajmegőrző programját – emelték ki a közleményben. Hozzátették, hogy az Egyetem polgárai és a Kodolányi Gimnázium tanulói a vadmacskát választották kabalafigurának, így is népszerűsítve a vadmacska fajt.

A fajmegőrző programot 2021 márciusában közös együttműködés keretében indította el a Budakeszi Vadaspark, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Pilisi Parkerdő, mellyel a “tisztavérű” vadmacskák fennmaradását kívánják elősegíteni a főváros és tágabb térségében.

Forrrás: MTI

Fotó: Pixabay (a kép illusztráció)

Augusztusban is nosztalgiajáratok indít a BKK

Továbbra sem kívánatosak a mobilok az Iron Maiden koncertjein

Koncertsorozattal ünnepel az 50 éves Foreigner

Újra megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj

Rekordszámú gólyafiókát gyűrűztek meg az idén országszerte

Ismét elhalasztották a Balaton-átúszást

„DCJ STÍLUSGYAKORLAT” lett Magyarország Tortája

Közösségi virágkocsi is készül az idén a debreceni virágkarneválra

1978-as sikeralbuma újrakiadásával ünnepel a Talking Heads

30 000 fontért kelhet el egy garázsvásáron vásárolt Dali festmény

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő