Ilyen néven, sőt eredeti helyén sem találnánk már meg, területén ma a Puskás Aréna áll, funkcióját pedig a Kincsem Park viszi tovább. A kezdetekre a Nemzeti Archívum segítségével emlékezünk vissza.

Az 1880-as nyitás közvetlen előzménye volt az egykori Sugárút (ma Andrássy út) megépülése, melyet kifejezetten a belvárosi főúri osztály használatára szántak, afféle lovasfőutcának. Az arisztokrácia tagjai hátaslovukon a külső keskenyebb, vagy lovasfogatukkal a belső szélesebb úton hajthattak ki a Városligetbe. A teherszállítást és vasút építését hosszú ideig tiltották, erős lobbi védte a lovasok érdekeit.
Színészek az amatőr ügetőversenyen 1957-ben (MTI Fotó: Tormai Andor)

A hazai lótenyésztés ekkor már javában virágzott, ám elsősorban telivérekkel foglalkoztak, galopp-versenyekre készítve fel őket. Egy újonnan alakult részvénytársaság a félvérek tenyésztését tűzte ki célul, és egy új sportág, az ügetés meghonosítását. Az ő indítványukra épült meg a „ligeti” lóversenytér, ami kanyargós útjaival alkalmas volt a lassabb, de technikásabb sport gyakorlására. A pálya mindössze 3 szezont élt meg, 1882-től a versenyek átkerültek a Kerepesi útra, a Nemzeti Lovarda új pályáira.
Életkép az ügetőről 1956-ból (MTI Fotó: Molnár Edit)

A környéken kibontakozó lovaskultúra fénykora kezdődött meg ekkor, Jókai Mór szavaival idézve a kor akkori hangulatát: „A lóverseny utáni kocsi-corso, melynél egyik úri fogat a másikat éri kettős sorban végig az Andrássy úton, egyike Budapest legszebb látványainak.”

Fotó: Bodnár László/MTI/MTVA

XIV. Leó pápa elárulta melyik a négy kedvenc filmje

38 éve George Michael szólóban is bevette a brit albumlistát

Különleges tárlat idézi meg Michael Jackson budapesti látogatását

Visszavonul a rockzene egyik legendája

57 éve bukkant fel a sárga tengeralattjáró az óceán túlpartján

Sonny & Cher közel fél évszázaddal ezelőtt utoljára állt együtt színpadra

Ma van a kedvesség világnapja

181 éve hivatalos a magyar nyelv Magyarországon

Törőcsik Marira emlékeznek a Nemzeti Színházban

41 éves Madonna első listavezető albuma

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő