Leslie Mandoki, akit a nemzetközi szakma sokszor az „európai Quincy Jonesként” emleget, a film kapcsán idéz fel személyes emlékeket Michael Jacksonról, Neverland titokzatos világáról és arról a kreatív energiáról, amely örökre megváltoztatta a popzenét.

„Végre egy film, ami visszaadja Michael személyiségét és kedvességét!” Leslie Mandoki a rá jellemző szenvedélyes, szókimondó stílusban reagált a hollywoodi filmre: „Nagyon örülök, hogy végre elkészítették ezt a filmet Michaelről! Már nagyon érett egy olyan film, ami nem a szenzációhajhász bulvár mocskát rágja újra, hanem hitelesen mutatja meg azt az elképesztő művészt és embert, akit én személyesen is ismerhettem.”

Leslie Mandoki története is egy hollywoodi forgatókönyv. A vasfüggöny mögül, Budapestről indult útnak egyetlen batyuval, szabadságvággyal, valamint a zene és az alkotás iránti olthatatlan szenvedélyével. A hetvenes évek underground zenei világa, a végtelen stúdióéjszakák, a kompromisszumot nem ismerő maximalizmus és az ösztönös zenei intelligencia végül a világ zenei elitjébe repítette. Pályafutásához számtalan rangos nemzetközi díj, hetvenkét aranylemez kapcsolódik, illetve a Rock and Roll Hall of Fame elismerése is övezte. Mindezek mellett Leslie Mandoki mindig büszkén vállalta magyar származását, és a világ minden színpadán következetesen hirdette a magyar kulturális örökség értékeit. A legendás Red Rock Stúdiójában, amit majd negyvenöt éve nyitott meg, ebben a zenei birodalomban igazi ikonokkal alkotott együtt. A Mandoki Soulmates zenekar mára fogalom lett a nemzetközi zenei világban: egy különleges alkotói közösség, ahol a progresszív rock, a jazz, a világzene és a klasszikus rock and roll energiája találkozik.

Nem véletlenül ragadt rá az „európai Quincy Jones” titulus. Ahogy Quincy Jones, úgy Leslie is képes volt arra, hogy a világ legnagyobb, legerősebb karakterű zenészeit egyetlen stúdióba ültesse le, és közös nyelvet teremtsen közöttük.Leslie-t Quincy Jones mutatta be Michael Jacksonnak, és a kapcsolatból hamar mély kölcsönös tisztelet és barátság alakult ki. Leslie sokszor vendég volt Quincy legbelső kreatív körében, ahol hosszú éjszakákon át beszélgettek zenéről, művészetről, szabadságról és az alkotás filozófiájáról. Jackson is meghívta őt Neverlandbe ahová Leslie a lányával, Lárával látogatott el.

„Michael vitathatatlanul zseni volt, és végtelenül kedves, tiszta lelkű ember.Amikor elindultam Budapestről, nem volt másom, csak a zene szeretete, a szabadságvágy és az a hit, hogy egyszer a világ legnagyobb művészeivel dolgozhatok. Az élet végül messzebbre vitt, mint amiről valaha álmodni mertem: dolgozhattam zenei rendezőként Phil Collins-szal, Lionel Richie-vel, Chaka Khannal, felfedezhettem Jennifer Rush-t. Quincy Jones oldalán, az ő személyes, zseniális szemszögéből is betekinthettem a világ legnagyobb stúdióinak varázslatos, kreatív univerzumába, és ezek az emberek nemcsak munkatársak, hanem nagyon jó barátaim is lettek. A Mandoki Soulmates családjában viszont olyan legendás zenészekkel alkothattam együtt, mint Ian Anderson, Jack Bruce, Al Di Meola, Bobby Kimball, Mike Stern, Bill Evans, Steve Lukather, Randy Brecker és még sokan mások. Ezek a találkozások zenei és emberi értelemben is életre szóló ajándékok számomra.

Michael Jacksonnal nem alkottunk együtt, mégis volt egy periódus, hogy több időt tölthettünk együtt Quincy körében, hosszú beszélgetésekkel, közös estékkel és olyan mély emberi pillanatokkal, amelyek örökre meghatározóak maradtak számomra. Michael vitathatatlanul zseni volt, és elképesztően érzékeny, tiszta lelkű, szeretettel teli ember. Különösen érdekes volt számomra az is, ahogy első kézből hallhattam Lionel Richie barátomtól is, hogyan zajlott a We Are the World megszületése és a közös munka folyamata, amelyet Quincy Jones barátom producerként irányított. A világ a popkirályt látta benne, én pedig olyan szerencsés voltam, hogy azt a különleges embert is megismerhettem, aki a reflektorfény mögött volt”- mondta Leslie.- “Amikor Michael a nagy müncheni és szöuli szólókoncertjére készült, itt Münchenben is sokat beszélgettünk az előkészületek alatt. Ezek elsősorban szakmai beszélgetések voltak, és rendkívül inspiráló találkozások. A szöuli koncert is a Michaellel a maximalizmusáról, arról a hihetetlen precizitásról és alázatról szólt, ahogy voltaképpen minden koncertje. Ebből a beszélgetésből pontosan lehetett érezni, hogy számára a zene és a közönség iránti tisztelet mindennél fontosabb volt. Ezek az élmények számomra szakmailag, emberileg is örökre meghatározóak maradtak.”

Leslie Mandoki szerint Jackson igazi nagysága nemcsak a színpadon mutatkozott meg.

„Michael a közös találkozások után meghívott Neverlandbe, ahová a nagyobbik lányommal, Lárával érkeztem, aki akkoriban még tizenéves volt. Michael elképesztő szeretettel és természetességgel fogadott minket. Nemcsak házigazda volt, hanem ő maga is részt vett mindenben: játszott a gyerekkel, mesélt, nevetett, lelkesedett, és olyan őszinte figyelemmel fordult felénk, amit ezen a szinten nagyon ritkán tapasztal az ember. Kimondottan szerette, ha Magyarországról mesélek, és érdeklődve hallgatta a vasfüggöny mögötti történeteket. Meséltem neki a Bem Klubról, annak szellemiségéről, a legnagyobb magyar zenészekről, költőkről, művészekről, a szülőhazámról. A mai napig sajnálom, hogy ezekről a találkozásokról nem készültek fényképek, de Neverlanden nagyon szigorú szabályok voltak, az egyik az, hogy nem lehetett fotózni. Bár sokszor legszívesebben megörökítettem volna ezeket az emlékeket, tiszteletben tartottam a birtok szabályait. Talán éppen ezért maradtak meg bennem ezek a pillanatok ennyire tisztán. Michael Jackson felemelte a popzenét a legmagasabb művészi szintre. A maximalizmusa, a szenvedélye és az alázata egészen páratlan volt. Szívszorító belegondolni, hogy ilyen fájóan korán távozott. Nagyon várom a film következő részét!”-emékezett vissza Leslie.