Pontosan hatvan évvel ezelőtt, 1966. május 26-án a Stones megszerezte a brit slágerlista első helyét a „Paint It, Black” című dallal. Mick Jagger és társai számára ez volt a hatodik listavezető kislemez az Egyesült Királyságban. A szerzemény az amerikai Billboard Hot 100 élére is feljutott, később pedig a Rolling Stone magazin minden idők 500 legjobb dala összeállításában is helyet kapott.

Az egyébiránt egyáltalán nem vidám dal – amelyet sokan máig úgy értelmeznek, hogy egy szeretett ember elvesztéséről szól – egy depressziós ember nézőpontjából muatja a világot, aki azt szeretné, ha körülötte minden feketébe borulna, hogy a külvilág is tükrözze a lelkiállapotát. Mick Jagger később elárulta, hogy a szöveg mögött nem állt konkrét inspiráció. Arra a kérdésre, miért írt dalt a halálról, így válaszolt:

„Nem tudom. Mások már korábban is megtették. Egyáltalán nem eredeti gondolat. Minden azon múlik, hogyan valósítod meg.”

Érdekesség, hogy a Rolling Stones eredetileg lassabb, hagyományos soul számként kezdte el felvenni a „Paint it Black”-et. A fordulat akkor jött, amikor Bill Wyman a stúdióban improvizálni kezdett az orgonán, a zsidó esküvőkön hallható dallamvilágot parodizálca. A zenekar társmenedzsere, az egykor orgonistaként is dolgozó Eric Easton, valamint Charlie Watts is csatlakozott hozzá, utóbbi egy közel-keleti táncritmusokat idéző, felgyorsított dobtémát rakott alá.

Ez az új, lüktető ritmus végül tökéletes ellenpontja lett a dal komor szövegének – és megszületett a The Rolling Stones egyik legsötétebb, mégis legikonikusabb klasszikusa.

Fotó:  Michael Ochs Archives/Getty Images

Dolph Lundgren az öttusa nagykövete

Ritka Pink Floyd-felvétel vált elérhetővé

Komoly szigorításokat vezet be a FIFA a labdarúgó-világbajnokságon

Virtuálisan látogatható Silvio Berlusconi egykori szardíniai villája

A Deep Purple új kislemezzel és videóval jelentkezett: itt a „Diablo”

Megjelent Gallai Péter posztumusz lemeze

23 éve a Led Zeppelin vezette az amerikai albumlistát

Igazi klasszikusokkal bővül a Fenyő Miklós repertoár

Ma lenne születésnapos Prince

Tom Jones nem öregszik, még ha ma 86 éves is

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő