A Deep Purple új stúdióalbumának megjelenése egyre közeledik, és a brit hard rock legendák pedig újabb ízelítőt adtak a rajongóiknak a készülő lemezről. A „SPLAT!” című albumot – amely a 2024-es, több ország slágerlistáját is meghódító =1 utódja lesz – július 3-án dobják piacra.

A zenekar a lemezt az elmúlt évek egyik legsúlyosabb, legkeményebb hangzású Deep Purple-anyagaként harangozta be. Az első előfutár, az „Arrogant Boy” után most megérkezett a második kislemez és a hozzá készült videóklip is: a „Diablo”.

A friss dal tovább erősíti azt a benyomást, hogy a zenekar a klasszikus hard rock gyökereihez nyúl vissza, miközben megőrzi azt a karakteres hangzást, amely több mint öt évtizede a Deep Purple védjegyének számít.

A zenekar nagyszabású nemzetközi turnén mutatja be  „SPLAT!” anyagát a közönségnek, de a koncerteken az új album dalai mellett, természetesen a rajongók a Deep Purple klasszikusait is.

A jelenlegi információk szerint nem kizárt, hogy ez lesz a Deep Purple utolsó világkörüli koncertsorozata. A zenekar legendás énekese, Ian Gillan tavaly nyilvánosan beszélt arról, hogy egyre súlyosabb látásproblémákkal küzd.
Gillan akkor azt is jelezte, hogy a közeljövőben szeretne visszavonulni az aktív turnézástól, ezért a mostani koncertkörút különleges jelentőséggel bírhat a rajongók számára.

A „Diablo” megjelenésével a Deep Purple ismét bizonyítja, hogy több mint ötven év után is képes friss, energikus és erőteljes rockzenét alkotni – miközben egy korszak lezárásának lehetősége is ott lebeg a levegőben.

A Deep Purple új kislemezzel és videóval jelentkezett: itt a „Diablo”

Megjelent Gallai Péter posztumusz lemeze

23 éve a Led Zeppelin vezette az amerikai albumlistát

Igazi klasszikusokkal bővül a Fenyő Miklós repertoár

Ma lenne születésnapos Prince

Tom Jones nem öregszik, még ha ma 86 éves is

Különleges kiállítás nyílt a liverpooli Beatles Múzeumban

Itt az új Europe klip

Vadonatúj, saját szerzeménnyel jelentkezik a Hogyan tudnék élni nélküled? csapata

Decemberben érkezik Herendi Gábor karácsonyi vígjátéka

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő