Nincs olyan Fenyő Miklós-sláger, amit ne fújna kívülről az egész ország. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett, Artisjus-, Fonogram- és eMeRTon-díjas szerző-előadó tragikus hirtelenséggel bekövetkező távozása után rengeteg rajongó döntött úgy, hogy újra előveszi a régi klasszikusokat.

Sajnos a néhai ikon életművének meghatározó lemezei közül több korong már nincs forgalomban. Ezek régóta keresett darabok a gyűjtők körében. Ezt az űrt betöltve, Fenyő Miklós munkássága előtt tisztelegve már elérhetőek a bakelit verziók a ’Made in Hungária’ és a ’Fenyő Ünnep’, valamint ’A Fenyő’ és a ’Fenyő Gyöngye’ albumokból.

Fenyő Miklós szólókarrierjének ajtaját a Hungária, illetve a Modern Hungária feloszlását követően szólókarrierjének ajtaját 1994-ben rúgta be az ’A Fenyő’ című kiadvánnyal, amelyen az egyik legsikeresebb dala, a „Napfény a jégen” is helyet kapott.

A rock’n’roll sztár igazi nosztalgiát kínált hallgatóinak az 1996-ban kiadott ’Made in Hungária’ zenei anyagával. Az albumhoz fiatalkorából merített történeteket, ezzel megidézve a 60-as és 70-es évek életérzését.

Duplalemezek és válogatások mellett most bakelitek terén is tovább él a legenda öröksége. A ’Fenyő ünnep’ első és második része korábban dupla CD-n jelent meg, valamint a ’Fenyő gyöngye’ is új, digipak csomagolással gazdagodott – ez az énekes több évtizedes munkásságának „gyöngyszemeit” tartalmazza, amik most végre vinyl formátumban is beszerezhetők.

Igazi klasszikusokkal bővül a Fenyő Miklós repertoár

Ma lenne születésnapos Prince

Tom Jones nem öregszik, még ha ma 86 éves is

Különleges kiállítás nyílt a liverpooli Beatles Múzeumban

Itt az új Europe klip

Vadonatúj, saját szerzeménnyel jelentkezik a Hogyan tudnék élni nélküled? csapata

Decemberben érkezik Herendi Gábor karácsonyi vígjátéka

42 éves lett az album, ami feltette Bruce Springsteent a világ zenei térképére

A Police egyik legismertebb felvétele 43 évvel ezelőtt ért fel a brit slágerlista csúcsára

Elvis Presley hét évtizeddel ezelőtt éve nagyot triplázott

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő