Jászai Mari Komárom megye Ászár nevű kis falujában született Krippel Mária néven 1850. február 24-én. Családja Győrbe költözött, ahol a kis Mari 5 évesen már dolgozott, szolgálónak adták. Sokat csatangolt a szomszédoknál, és játék közben felfedezte a színészetet anélkül, hogy valaha színházat látott volna. Ha játszótársaival megláttak egy portrét a házban, a kis Mari megkérdezte, él-e, akit ábrázol, vagy sem. Ha azt mondták, él, akkor táncolt, énekelt a kép előtt, de ha azt felelték, hogy meghalt, akkor sírni, jajgatni, szavalni kezdett a képhez. Már ekkor teljesen lenyűgözte közönségét.

Apja és mostohaanyja nem iskoláztatták, de titokban olvasni tanult. Ügyes volt a kézimunkában, és 15 éves korában Hubayné, az egyik vidéki színésznő munkájáért magához vette. Azt ígérte, hogy magával viszi, ha szülei beleegyeznek. Vallásos apja hallani sem akart a tervről, Marit apácának szánta. A fiatal lány mégis a társulat után szökött Székesfehérvárra, majd 16 éves korában Kolozsvárra szerződött. Először statisztált, csak kis szerepeket kapott, de egy mondatot is képes volt egy éjszakán át gyakorolni.
Részlet a Magyar történelmi arcképcsarnok Jászai Mariról szóló epizódjából

22 éves korában hívták a Nemzetibe, a nyugalomba vonult Jókainé Laborfalvi Róza tragikaszerepkörére, és végül 53 évet töltött a neves társulatnál. A Nemzeti Színház ekkor a mai Astoriánál állt, 1908-ban kellett kiköltözniük az életveszélyessé vált épületből. Jászai annyira kötődött a színházhoz, hogy annak köveiből rakatta ki előre megvásárolt sírhelyét. A társulat „átmenetileg” a Népszínházba költözött, a mai Blaha Lujza térre – Jászai élete végéig itt játszott.

Őstehetség volt, aki a drámatörténet számos tragikus sorsú nőalakját megformálta: a Shakespeare-drámák húsz szerepét játszotta el, ő honosította meg Antigonét a nemzeti színpadon, művészete mégis Szophoklész drámájában teljesedett ki: „A magyar színészet legnagyobb eseménye Jászai Mari Electrája volt. Egy európai színpadon sem tudták a világhírű tragikák ezt a kétezer éves rémdrámát műsoron tartani. Nálunk a Nemzeti Színház kasszadarabja lett és nincs magyar város, amely legalább egyszer ne ünnepelte volna Jászai Marit ebben a szerepében” – írja Lehel István a Nyugat 1926-os 20. számában a színésznőre emlékezve.

Játéka rendkívül fegyelmezett volt, mégis „Jászai Mari nem a legnagyobb színésze volt a magyar színészetnek, hanem a legnagyobb egyénisége” – olvashatjuk róla a Nyugatban. Kortársai túláradó temperamentumáról, szenvedélyességéről, életszomjáról számoltak be. Mégsem élt fényűző életet: lakását maga takarította, ruháit maga varrta, és gyakran adakozott. Mivel gyerekkorában nem volt lehetősége a tanulásra, felnőttként próbálta ezt a lemaradást behozni: megtanult németül, angolul és franciául, kedvenc műveit eredetiben is olvasta.

64 éves korában egy új műfajt is kipróbált: a némafilmet. 1914-ben játszott a Bánk bánban és A toloncban. Ez utóbbi Kertész Mihály (vagy Michael Curtiz) rendezésében készült, aki a híres Casablanca című filmet is jegyzi. Jászai idős korában a Palatinus-ház 5. emeletére költözött, ahol lakásának ablakából a Dunát nézve naphosszat elmélkedett. 1926. október 5-én hunyt el Budapesten. A házhoz közeli teret 1950-ben nevezték el róla, 1953-ban megalapították a nevét viselő díjat, de még a Vénuszon is őrzi egy kráter a jeles művésznő emlékét.

Fotó: MTVA