1987. szeptember 26-án Michael Jackson hetedik stúdióalbuma elfoglalta az első helyet a Billboard albumlistáján.

A „Bad” az Egyesült Államok mellett még 24 országban lett listavezető, és számtalan elismerést hozott Michael Jacksonnak, valamint a korongon dolgozó stábnak – többek közt két Grammy-díjat. Bruce Swedien a legjobb hangmérnöknek járó díjat hozta el az 1988-as Grammy-gáláról, a “Leave Me Alone” klipje pedig 1990-ben kapta meg a legjobb zenei videónak járó Grammy-t.
Ma a„Bad” az Egyesült Államokban tizenegyszeres – az Egyesült Királyságban tizennégyszeres platinalemez. Világszinten 35 millió példány kelt el belőle, a Rolling Stone magazin pedig beválogatta minden idők 500 legjelentősebb albuma közé.

Az 1982-es elsöprő sikerű „Thriller”-t követve, a „Bad” volt a pop királyának harmadik és egyben utolsó zeni kollekciója, amelyet Quincy Jones jegyzett producerként. Jacko hetedik stúdióalbuma – elődeihez hasonlóan- hatalmas siker lett, ami nem csoda, hiszen olyan dalok hallhatóak rajta, mint az “I Just Can’t Stop Loving You”, a “The Way You Make Me Feel”, a “Man in the Mirror”, a “Dirty Diana”, vagy a címadó “Bad”, amelyek mind a slágerlisták első helyén kötöttek ki.

Fotó: ullstein bild/ullstein bild/Getty Images

10 album, amely 2025-ben 50 éves

Életműkiállítás mutatja be Hollywood magyar fotósának ikonikus alkotásait

Dave Gahan ma születésnapos

Ezért vonul vissza Ozzy Osbourne

Befejeződött az új A menekülő ember forgatása

Közel fél évszázaddal ezelőtt az ABBA harmadszor hódította meg Nagy-Britanniát

55 éve jelent meg a Beatles utolsó albuma

Júniusban érkezik Barbra Streisandnd világsztárokat felvonultató új lemeze

Óraátállítás 2026-ban?

Idén is lesz Cannes-ban magyar filmklasszikus a restaurált alkotások válogatásában

Megérkezett a remaszterelt „Pink Floyd at Pompeii – MCMLXXII”

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő