1987. szeptember 26-án Michael Jackson hetedik stúdióalbuma elfoglalta az első helyet a Billboard albumlistáján.

A „Bad” az Egyesült Államok mellett még 24 országban lett listavezető, és számtalan elismerést hozott Michael Jacksonnak, valamint a korongon dolgozó stábnak – többek közt két Grammy-díjat. Bruce Swedien a legjobb hangmérnöknek járó díjat hozta el az 1988-as Grammy-gáláról, a “Leave Me Alone” klipje pedig 1990-ben kapta meg a legjobb zenei videónak járó Grammy-t.
Ma a„Bad” az Egyesült Államokban tizenegyszeres – az Egyesült Királyságban tizennégyszeres platinalemez. Világszinten 35 millió példány kelt el belőle, a Rolling Stone magazin pedig beválogatta minden idők 500 legjelentősebb albuma közé.

Az 1982-es elsöprő sikerű „Thriller”-t követve, a „Bad” volt a pop királyának harmadik és egyben utolsó zeni kollekciója, amelyet Quincy Jones jegyzett producerként. Jacko hetedik stúdióalbuma – elődeihez hasonlóan- hatalmas siker lett, ami nem csoda, hiszen olyan dalok hallhatóak rajta, mint az “I Just Can’t Stop Loving You”, a “The Way You Make Me Feel”, a “Man in the Mirror”, a “Dirty Diana”, vagy a címadó “Bad”, amelyek mind a slágerlisták első helyén kötöttek ki.

Fotó: ullstein bild/ullstein bild/Getty Images

39 éve állt az amerikai slágerlista élére a „Bad”

Gene Simmons életműdíjat kap

Az erő legyen veled Mark Hamill!

Elment Marina Vlady

65 évvel ezelőtt debütált a "Jailhouse Rock"

A címadó dal az utolsó előfutár a Europe holnap érkező új albumáról

Tom Cruise: semmi sem helyettesítheti az embert a filmekben

Lionel Richie szívműtéten esett át – több koncertjét is lemondták

A Főnök 77!

Itt a Def Leppard eddig kiadatlan Beatles feldolgozása

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő