Az önkiszolgáló vásárlás lehetősége napjainkban már teljesen természetes, de 1916-ban, amikor Amerikában megnyílt az első önkiszolgáló bolt, még forradalmi újításnak számított. Az ötletgazda és megvalósító egy Clarence Saunders nevű kereskedő volt, aki 1916 szeptemberében a Tennessee állambeli Memphisben rezesbanda és szépségverseny kíséretében nyitotta meg a bohókás Piggly Wiggly névre hallgató üzletét. A vásárlók kosárral a kezükben egy folyamatos útvonalat követtek, amely az üzletben árult összes termék elé vezette őket, míg a kasszáig nem értek, ahol kifizették a vásárolt árut. Saunders ötlete bevált, a boltból rövid idő alatt bolthálózat lett, és szédítő ütemben terjeszkedett: néhány év alatt meghódította Amerikát, majd a nyugati világot is.
Idős asszony vásárol önkiszolgáló boltban (MTI Fotó: Molnár Edit)

Magyarországon ugyanekkor a kereskedelem jellemzője az elaprózottság volt, a kereskedők száma fokozatosan nőtt, de legtöbbjük alkalmazottak nélkül dolgozott. Az ötvenes években aztán a szocialista kereskedelem a „koncentráció” jegyében tömegesen államosította a magán szatócsboltokat, mészárszékeket, valamint mindennemű iparcikk-kereskedést. A megtizedelt üzlethálózat fejlesztéséről az akkori gazdaságpolitika mellett szó sem lehetett, a megmaradó élelmiszerboltoknak is mintegy fele csak egy dolgozóval működött. Az 1950-es évek elejétől új, a fejlett országokban már elterjedt, de Magyarországon addig ismeretlen kereskedelmi formák törtek utat maguknak.

Az első önkiszolgáló élelmiszerbolt Magyarországon 1955. augusztus 27-én nyílt meg Budán, a Bem József utca és a Mártírok útja (ma: Margit körút) sarkán. Az üzlet előtt valóságos tömeg várta az ünnepélyes megnyitót, amelyet Bognár József belkereskedelmi miniszter tartott. A sajtó jelentős lépésről írt a haladás útján, és még a Ludas Matyi című élclap is rögtönzött versikével köszöntötte az üzletet, amelynek portálján felirat hirdette: „Önkiszolgálók boltja”. A pultból árusítás és a segédek által előhozott áruk világában felnőtt embereknek szokatlan újítást jelentett az új bolttípus. Csodálkozva nézték, hogy az új üzletben minden a falakra szerelt polcokon és tárolókban kapott helyet, és az ajtó mellett egyenkosarak sorakoznak.

Az önkiszolgálás módszerét is meg kellett ismertetni a vevőkkel, amely szerint: „A vásárló a bejárati ajtónál magához vesz egy kosarat, majd a bolt középső polcait megkerülve az általa kiválasztott árukat a kosárba helyezi. Amennyiben szeletelt vagy olyan árut kíván vásárolni, amit nehéz becsomagolni, azt a csemegerészlegnél kérheti a vevő. Az árut a kijárati ajtó előtt elhelyezett pénztárnál kell fizetni.” Ma már ez megmosolyogtató, de akkor szükséges és természetes volt az ismertető.

Eleinte az önkiszolgáló boltokban a pénztáros mellett egy csomagoló is dolgozott, aki ellenőrizte, hogy minden termék felkerült-e a blokkra, becsomagolta a kívánt árukat és beletette őket az otthonról hozott szatyorba vagy táskába. A vásárlóknak nagyon tetszett az új beszerzési mód, nem kellett a segédekre várakozniuk, nem volt tülekedés, vitatkozás, túlmérés, mint más üzletekben. A nézelődéssel együtt két-három perc alatt minden vevő végzett a bevásárlásával.
Anya és lánya vásárolnak önkiszolgáló élelmiszerboltban (MTI Fotó: Patkó Klári)

Magyarországon a hatvanas években zárult le az a mintegy százéves folyamat, amelynek során a népesség többsége modern értelemben vett fogyasztóvá vált. Ezért az üzlethálózatnak alkalmazkodnia kellett a bevásárlás ritmusának gyökeres átalakulásához is. A háztartások gazdálkodásának alapja egyre inkább a szoros beosztást igénylő, kiszámítható, időközönkénti részletekben kapott pénzjövedelem lett, a városokban tömegesen jellemzővé váló lakástípusok pedig széles rétegek számára lehetővé sem tették nagyobb készletek otthoni raktározását. Így az alkalmilag és nagy tételben történő vásárlás helyett sokféle árucikk heti vagy napi beszerzésére tértek át. A választékot az állandó vásárlásra ingerlés egyre tudatosabb módszereivel tárták a vevők elé. Mivel a nők ekkor egyre nagyobb számban álltak munkába, a cél az volt, hogy csökkenjen a bevásárlásra fordítandó idő, amit az is elősegített, hogy az áruk zömét előre becsomagolva helyezték ki a gondolákra, illetve a hűtőpultokra.

Az önkiszolgáló boltok elterjedése a csomagolás fejlődését is magával hozta, mivel nem volt személyzet, aki kimérte volna az árukat, így a liszt, a rizs és a cukor ekkor került először 1 kg-os papírzacskókba.

Természetesen akadtak fanyalgók is szép számmal, akik elveszettségérzésre, személytelenségre panaszkodtak az új vásárlási forma miatt, sőt akadt, aki meg akarta verni az önkiszolgáló tervezőjét, mondván: „a fáradt munkásokat már a boltban sem szolgálják ki, ez felháborító”.

A fejlődésnek azonban nem lehetett útját állni. Az önkiszolgáló üzletek gyorsan terjedtek, az első ilyen vidéki boltot Debrecenben hozták létre, néhány éven belül pedig már a falvakban is sorra nyíltak az önkiszolgáló egységek – 1970-re már több mint 6000 volt az országban. A fő előny a jobb helykihasználás és a gyorsabb vásárlás volt: egy 1960-as felmérés szerint amit hagyományos üzletben 11 perc alatt lehetett megvásárolni, azt egy önkiszolgálóban három perc alatt. Az 1990-es évek közepétől pedig már a nagyobb alapterületű élelmiszer-áruházak (szuper- és hipermarketek) bonyolítják az élelmiszer-forgalom nagyobb részét.

Fotó: MTI/Mikó László