Lionel Messi az Inter Miami színeiben az Orlando City ellen vasárnap szerzett duplájával kereken ötszázra növelte karrierje bajnoki mérkőzésein elért góljainak a számát – írta hétfői összegzésében az IFFHS, amelynek aktuális örökranglistáján Puskás Ferenc a második 516, Zsengellér Gyula pedig az ötödik 415 góljával.

Messi jelenleg a negyedik a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet rangsorában, amelyet Cristiano Ronaldo vezet 534 találattal. Ők ketten aktívak a legjobb hetet felsoroló listán: az argentin válogatottal világbajnok Messi az FC Barcelona játékosaként 474, a francia Paris Saint-Germain légiósaként 22, mostani amerikai együttesében pedig négy gólt jegyez, míg portugál vetélytársa szülőhazájában 3, angol klubjaiban 103, a spanyol bajnokságban 311, az olaszban 81, míg az őt jelenleg foglalkoztató szaúdi al-Nasszr futballistájaként 36 alkalommal volt eddig eredményes.

Puskás Ferenc bajnoki góljai közül 1943 és 1966 között 359-et szerzett Magyarországon és 156-ot a spanyol pontvadászatban, Zsengellér Gyula 1935 és 1952 közti találatai pedig a következőképpen oszlanak meg: 386 magyar, 6 olasz és 23 kolumbiai bajnoki mérkőzéseken.

A nemzeti élvonalbeli bajnokságok legjobb góllövőinek örökranglistája az IFFHS-nél:
1. Cristiano Ronaldo (portugál) 534 gól (2002-től)
2. PUSKÁS FERENC 516 (1943-1966)
3. Josef Bican (osztrák-csehszlovák) 515 (1931-1955)
4. Lionel Messi (argentin) 500 (2004-)
5. ZSENGELLÉR GYULA 415 (1935-1952)
6. Jimmy McGrory (skót) 1923-1937 407 (1923-1937)
7. Gerd Müller (német) 405 (1964-1981)

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

45 éve ült utoljára a dobok mögé Led Zeppelin koncerten John Bonham

A koncertek koncertjén búcsúzott a színpadtól Ozzy Osbourne

Paolo Sorrentino új filmjével nyílik meg a fesztivál

A mai menü legyen rántott csirke!

Halála után tíz nappal a pop királya ismét a csúcson volt

Már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet

Augusztusban újra megjelenik a Deep Purple emblematikus koncertalbuma

A Rolling Stones alapítója a mai napon csatlakozott a 27-esek klubjához

Ma kezdődik a pécsi Zsolnay Fényfesztivál

Barbra Streisand híres kollégáival alkotta újra a slégereit

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő