Színes programokkal várják az érdeklődőket a kaposvári Nárciszünnepen, amelyet március 23-án tartanak a Rippl-Rónai Emlékházban és Látogatóközpontban, valamint annak parkjában.

A szervező Rippl-Rónai Múzeumnak az MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint a rendezvényen a Vattacukor zenekar, a Z-Generáció és a Somogy Zenekar ad koncertet.
A látogatók kézműves-foglalkozásokon, népi játszótéren, élményfestésen, interaktív huszárpróbán vehetnek részt – írták.
Kiemelték, az érdeklődők láthatnak divatbemutatót, és tárlatvezetéseken ismerhetik meg a múzeum képzőművészeti gyűjteményét, azon belül Rippl-Rónai József festőművész munkásságát.

A múzeum kaposvári, Fő utcai főépülete és az emlékház között kisvonat közlekedik, amelyet térítésmentesen vehetnek igénybe a fesztiválra érkezők.
Rippl-Rónai Józsefnek haláláig volt otthona a Nárciszünnepnek helyet adó Róma-hegyi villa és annak ezekben a napokban nárciszokkal díszített parkja. A művész a pajtaépületből átalakított műteremben alkotott, galambokat, méheket, szarvasmarhákat tartott, és volt egy szamara is, amelynek a kaposvári sétálóutcán állítottak emléket.
A nárciszokat szerető festőművész körül nagy élet zajlott, a ma már emlékházként működő épületben a magyar irodalom olyan hírességeit látta vendégül, mint Ady Endre vagy Móricz Zsigmond.

Forrás: MTI

Fotó: Pexels/Irina Iriser

A Mandoki Soulmates új lemezének híre világszinten felkavarta a zenei szakma állóvizét

Dave Gahan ma születésnapos

Charlie 77 sztorin keresztül meséli el életét

Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta

Közel fél évszázaddal ezelőtt az ABBA egyik legsikeresebb dala átvette a vezetést brit slágerlistán

Jövőre érkezik a mozikba Michael Jackson életrajzi filmje

54 éve jelent meg a Beatles utolsó albuma

Folytatódott a magyar rockzene történetének képregényes feldolgozása

A Mária Evangéliuma nyitja a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonját

Kiosztották az Artisjus-díjakat

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő