“Minden, amit mondani akartam, a zenémben van. Ha eszembe jutna még valami – írok egy dalt” – vallja Paul McCartney, aki ma ünnepli 82. születésnapját!
Az ünnepelt Sir Paul bejelentette azt is, hogy hamarosan újra turnéra indul – jelentette a PA Media/DPA és az AFP hírügynökség. Az egykori Batle két év szünet után hazájában is fellép, ahol legutóbb 2022-ben, a Glastonbury fesztiválon adott koncertet.

A 82 éves zenész bejelentette, hogy idén decemberben folytatja Got Back turnéját Londonban és Manchesterben. “Izgatott vagyok, hogy 2024-et koncertekkel zárhatom” – mondta Sir Paul, aki december 14-én és 15-én Co-Op Arénában – , december 18-án és 19-én pedig a londoni O2 Arénában lép színpadra. A koncerteken  McCartney egész karrierje zenei repertoárjából válogat, így szóló előadóként írt dalai mellett felcsendülnek a Beatles és a Wings slágerei is.

Az Egyesült Királyság után a turné Franciaországban és Spanyolországban folytatódik – a zenész videóüzenetben jelentette be, hogy két koncertet is ad Párizsban, december 4-én és 5-én, a Défense Arénában, Európa legnagyobb koncerttermében, ahol 2018-ban a zenekarával 40 ezer fős közönség előtt adott koncertet.

Korábban McCartney bejelentette, hogy októberben koncertet ad Uruguayban, Argentínában, Chilében és Peruban is. A Got Back turné 2022-ben kezdődött az USA-ban, 16 koncerttel, majd következett Glastonbury. 2023-ban McCartney 18 koncertet adott Ausztráliában, Mexikóban és Brazíliában.

Sir James Paul McCartney 1942. június 18-án született, így ma 82 éves. A The Beatles basszusgitárosaként és énekeseként majd a The Wings nevű zenekarával elsért sikerek után szólókarrierje a mai napig virágzik, hiszen világszerte stadionokat tölt meg koncertjeivel. McCartney azonban nem csak kiváló zenész és énekes, hanem rendkívül tehetséges dalszerző – csak a “Yesterday” című dalát több mint 2200 művész dolgozta fel. A Guinness Rekordok Könyvében a popzene történetének legsikeresebb dalszerzőjeként tartják számon. Szólóban és a liverpooli négyes részeként több mint 50 slágert írt – többet, mint bármely más zenész. Kétszer is beválasztották a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, és 18 Grammy-díjat nyert. 1965-ben a Brit Birodalom Rendjének tagjává választották, majd 1997-ben lovaggá is ütötték.

Fotó: Chris Putnam/Future Publishing/Getty Images

10 album, amely 2025-ben 50 éves

Mi a közös a Királyban, a Led Zeppelinben és a mai napban?

Több mint hat évtizede a Beatles első albuma meghódította a brit slágerlistát

42 éves lett Donna Summer egyik ikonikus slágere

Életműkiállítás mutatja be Hollywood magyar fotósának ikonikus alkotásait

Dave Gahan ma születésnapos

Ezért vonul vissza Ozzy Osbourne

Befejeződött az új A menekülő ember forgatása

Közel fél évszázaddal ezelőtt az ABBA harmadszor hódította meg Nagy-Britanniát

55 éve jelent meg a Beatles utolsó albuma

Júniusban érkezik Barbra Streisandnd világsztárokat felvonultató új lemeze

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő