Fél év, száznegyven hangfelvétel, tizenöt órányi hanganyag, több mint tízezer fotó, a végeredmény pedig 354 oldal. A 2023-ban tizenötödik alkalommal megrendezett debreceni Campus Fesztivál stábja meghívott egy újságírót és egy fotóriportert, hogy megmutassák, hogyan jött létre néhány szenvedélyes ember őrült ötletéből Magyarország egyik legnagyobb zenei fesztiválja. Csepelyi Adrienn és Chripkó Lili pedig elkészítették a „Campus Fesztivál – Egy fesztivál másfél évtizede” című könyvet, melynek utószavát Csernus Imre pszichiáter írta.

A fesztivál története közben persze tovább íródik, hiszen július 24-étől 4 napon át ismét 21 programhelyszínen várja a látogatókat a páratlan nagyerdei környezetben Magyarország egyik legnagyobb nyári kulturális eseménye, ahol a visszatérő hazai fesztiválkedvencek – Azahriah, Majka, Tankcsapda, Rúzsa Magdolna, ByeAlex és a Slepp, Ivan and the Parazol, Beton.Hofi – mellett lehetőséget kapnak a hazai könnyűzenei szcéna izgalmas feltörekvő tehetségei is.

És természetesen érkeznek külföldi előadók is: idén 13 különböző országból, 16 nemzetközi fellépő lesz a fesztiválon, köztük olyan húzónevekkel, mint a koszovói származású popdíva Rita Ora, a svéd indie-rock színtér legismertebb exportcikke, a Mando Diao, a számos alkalommal a világ legjobb DJ-i közé választott, zenei producerként, dalszerzőként és rádiós műsorvezetőként is aktív Martin Solveig, vagy a szakma és a közönség részéről egyaránt ünnepelt belga DJ-páros, Dimitri Vegas & Like Mike. És itt lesz zenekarával a trinidadi dancehall / roots reggae énekesnő Queen Omega, vagy az elektronikus zenei vonalon mozgó Rival Consoles is.

Ráadásul a tavalyi 15. Campus születésnap után idén a jubiláló zenekaroké a főszerep. Hiszen a Tankcsapda és az Animal Cannibals már 35 éve, a Road 20, a Brains pedig 30 éve szórakoztatják a közönséget. Az Anna and the Barbies 20 éve, az Intim Torna Illegál, a Lazarvs, és Szabó Balázs Bandája 15 éve vannak jelen a zenei életben. A Margaret Island és a Lóci Játszik egyaránt 10 éves évfordulóját ünnepli, ezzel még színesebbé téve a fesztivál programját.

És most sem csak zenei fellépőkkel lehet találkozni a Campus Fesztiválon: Vitray Tamással, Bánó Andrással, Farkas Bertalannal, Kertész Zsuzsával, és Rózsa Györggyel a Civil Faluban lesznek beszélgetések. Ugyancsak több ismert személyiséggel bővült az élő podcast beszélgetések sávja: Erős Antónia, Pachmann Péter és a hamarosan televíziós babérokra törő, Torghelle Sándor volt válogatott labdarúgó is ott lesz a debreceni Nagyerdőn.

10 album, amely 2025-ben 50 éves

Életműkiállítás mutatja be Hollywood magyar fotósának ikonikus alkotásait

Dave Gahan ma születésnapos

Ezért vonul vissza Ozzy Osbourne

Befejeződött az új A menekülő ember forgatása

Közel fél évszázaddal ezelőtt az ABBA harmadszor hódította meg Nagy-Britanniát

55 éve jelent meg a Beatles utolsó albuma

Júniusban érkezik Barbra Streisandnd világsztárokat felvonultató új lemeze

Óraátállítás 2026-ban?

Idén is lesz Cannes-ban magyar filmklasszikus a restaurált alkotások válogatásában

Megérkezett a remaszterelt „Pink Floyd at Pompeii – MCMLXXII”

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő