1969. július 20-án Neil Alden Armstrong és Edwin Eugene „Buzz” Aldrin elérte a Holdat. A jeles esemény tiszteletére ezen a napon tartjuk a Hold világnapját.

Sokféle elmélet létezik arról, hogyan is keletkezett a Holdunk. Egyes elképzelések szerint a Földdel egyszerre alakult ki, más elmélet pedig azt mondja, hogy a Hold a Naprendszer más részéről érkezett a Föld közelébe, ahol a Föld „befogta” magának a Holdat. A mai legelismertebb feltételezés szerint valamikor 4,5 milliárd évvel ezelőtt Földünk egy Theia nevű bolygócsírával ütközött össze, és az ütközés során kirepült törmelékfelhőből állt később össze a Hold – írja az agoramu.hu weboldal.

A Hold felszínét kráterek borítják. Ezeknek a krátereknek nagy része meteoritbecsapódások során jött létre, valószínűleg a Naprendszer korai időszakában, de a mai napig folytatódik a kráterképződés.

Égi kísérőnk az emberiség története során fontos szerepet töltött be a különböző kultúrákban. A korai időkben istenségként tisztelték, a későbbi időszakokban tudományos kutatások alapjául szolgált. Emellett az irodalomban is több, kultúránk kincsei közt nyilvántartott alapmű témája lett. A Hold az alapja az ókorban keletkezett legtöbb naptárnak és ünnepnek – írja a Wikipedia.

Fotó: Pixabay

Itt a Def Leppard eddig kiadatlan Beatles feldolgozása

Dolly Parton emléknappá nyilvánították szeptember 25-ét Kaliforniában

Madonna több mint négy évtizeddel ezelőtt állt először a brit albumlista élére

Megérkezett Roger Taylor új albuma, rajta „az egyik legnagyszerűbb valaha írt ballada” feldolgozásával

A Star Trek kapitánya 95 évesen heavy metált játszik

Brigitte Bardot balettcipője és Káma-szútra kötete is kalapács alá kerül

Eladó Sophia Loren egykori római villája

A Deep Purple közel hat évtizede hódította meg az Egyesült Államokat

91 éves lenne Aradszky László

38 éves a U2 egyik legkedveltebb slágere

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő