Közel négy évtizede, 1987. augusztus 21-én emutatták az Egyesült Államokba a Dirty Dancing című filmet. A többi pedig már történelem…

A “Dirty Dancing” című film, amely 1987-ben került a mozikba – a magyar közönségnek közel két évet kellett várnia, hogy megismerhesse Johnny és Baby történetét, itthon 1989 július 6-án volt a premier – a film- és tánctörténet egyik legismertebb alkotása lett. A filmet Emile Ardolino rendezte, a forgatókönyvet pedig Eleanor Bergstein írta, aki saját fiatalkori élményeiből merítette az inspirációt. Bergstein, aki táncversenyeken vett részt és nyarakat töltött a Catskill-hegységben, a történet alapjául szolgáló élményeit ötvözte a ’60-as évek amerikai társadalmi változásaival.

A történet a gazdag családból származó Frances “Baby” Houseman és a tánctanár Johnny Castle közötti románcra épül, amely egy nyári üdülőhelyen bontakozik ki. A főszerepeket Jennifer Grey és Patrick Swayze alakította, akik között a vásznon érezhető kémia nagyban hozzájárult a film sikeréhez. Érdekesség, hogy a forgatás során a két színész között gyakran volt feszültség, ami mégis egyfajta dinamikát adott karaktereik kapcsolatának.

Patrick Swayze nemcsak színészként, hanem táncosként is kiemelkedett a filmben, hiszen korábbi balett-tanulmányainak köszönhetően maga végezte a táncmozdulatokat, kaszkadőr nélkül. Jennifer Grey pedig, akit a film előtt kevésbé ismertek, Baby szerepében igazi sztárrá vált.
Jennifer Grey és Patrick Swayze a “Dirty Dancing” főszerepeit azonban kemény casting után kapták meg -a producereket a köztük „működő” kémia győzte meg arról, hogy ők lesznek az ideális páros.
A “Dirty Dancing” című film főszereplőinek kiválasztása emlékezetes folyamat volt. Jennifer Grey a válogatás során, Baby szerepére több színésznővel is versenyben állt, de végül mégis őt választották ártatlan és bájos megjelenése miatt. Johnny Castle szerepére az alkotók eredetileg más színészeket favorizáltak, de Patrick Swayze tánctudása és karizmatikus jelenléte meggyőzte a rendezőt. Érdekes, hogy Gray és Swayze korábban már dolgozott együtt a “Red Dawn” című filmben, ám akkor a kapcsolatuk nem volt felhőtlen. Ennek ellenére, a “Dirty Dancing” casting során egy próbafelvételnél a két színész közötti kémia azonnal megmutatkozott, ami végül megerősítette a producerek döntését, akik számára fontos volt, hogy a két főszereplő közötti feszültség és vonzalom hitelesen jelenjen meg a vásznon. A szerepek kiosztása után a színészek intenzív táncpróbákat vettek, hogy felkészüljenek a film ikonikus jeleneteire. A „Dirty Dancing” hatalmas sikert aratott, és Grey és Swayze párosa örökre beírta magát a filmtörténetbe. Mindkettőjüket jelölték a szerepükért Arany Glóbusz-díjra, zenés film és vígjáték kategóriában

A film alacsony költségvetéssel készült, mindössze 6 millió dollárból, és eredetileg csak limitált vetítéseket terveztek számára. Azonban az első vetítések után egyértelművé vált, hogy valami különleges született. A film végül több mint 214 millió dolláros bevételt hozott világszerte, és igazi kulturális jelenséggé vált.

A “Dirty Dancing” harmadik „főszereplője” természetesen a zene, az egyik legnépszerűbb betétdal pedig at “(I’ve Had) The Time of My Life”, amely azóta is számos esküvő és táncbemutató elengedhetetlen része. A dal szerzői, Franke Previte, John DeNicola és Donald Markowitz Oscar-díjat és Golden Globe-díjat is nyertek érte. A film zenei anyaga platinalemez lett, és több mint 32 millió példányban kelt el világszerte. Az alkotók és az RCA Records valamivel kevesebb, mint egy hónappal film premierje előtt, 1987. augusztus 4-én dobták piacra a film zenéjét, ami mára igazi klasszikussá vált. A „Dirty Dancing: Original Soundtrack from the Vestron Motion Picture” tíz hónappal a megjelenése után lett #1 az amerikai albumlistán.

A ma már klassszikussá vált film híres zárójelenete, ahol Johnny és Baby bemutatják közös táncukat, amelyben a híres „emelést” is látható, ikonikus pillanattá vált. Ezt a jelenetet a színészek mindössze egy próbával vetté k, ám fela sikeres próbálkozás ellenére Grey félt az emeléstől, így a filmben az első és egyetlen alkalom látható, amikor a jelenetet sikeresen rögzítették.
A forgatás helyszíne is kultikussá vált az évek során: a filmet Észak-Karolinában és Virginiában forgatták, különösen a Mountain Lake Lodge szolgált a Kellerman’s üdülőhely fő helyszíneként. A helyszínt azóta is látogatják a film rajongói, és gyakran rendeznek ott „Dirty Dancing” tematikájú eseményeket.

A “Dirty Dancing” nemcsak a romantikus filmek rajongói körében lett siker, hanem komoly társadalmi üzenetet is hordozott. A film fontos témája az abortusz, amely akkoriban ritkán került szóba hollywoodi produkciókban. A történet ezt az érzékeny témát a valósághoz hűen és empatikusan dolgozta fel, ami miatt a film később is releváns maradt.
Mára pedig  igazi kultuszfilmmé vált, amely generációkat inspirált táncra és önkifejezésre. Több folytatás és színpadi adaptáció is készült, de egyik sem tudta visszaadni az eredeti film varázsát és megismételni a sikerét. A film szellemisége azonban tovább él, és a mai napig hatással van a popkultúrára, bizonyítva, hogy a jó történetek és a szívhez szóló zenék örökérvényűek.

Fotó: Ron Galella, Ltd./Ron Galella Collection/Getty Images

116 éves lett a világ legidősebb embere

Dirty Dancing 38!

58 éve másodszor vonult stúdióba a The Doors

Kalapács alá kerül Eddie Van Halen kedvenc hangszere

Több százezer élő és száraz virág díszítette a debreceni virágkarnevál kocsijait

A Mandoki Soulmates 50 év szabadságvágyat ünnepel a Várban

Hangos ünneplésre készül Suzy Quatro

A macskák is szenvedhetnek az emberekéhez hasonló betegségekben

A Queen „legcsendesebb” tagja 74 éves

A főváros több pontján már ma ünepelhetünk és az ország tortáját is megkóstolhatjuk

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő