1923. október 16-án a Disney testvérek, Walt és Roy O. Disney megalapították azt a céget, amit ma a világ The Walt Disney-ként ismer. Három éve ünnepeltük e varázslatos mesevilág a születésének századik évfordulóját,  Miki egér pedig  idén már már harmadik éve ünnepelhet három számjegyű születésnapot.

A cégalapítást követően években Walt határozott elképzelései és szenvedélye lett a családi cég  mozgatórugója, amely a Disney  kreatív fejlődése és a számtalan sikere mögött állt. Generációk nőttek fel Disney hőseivel, azok történeteivel, kalandjaival.  Ezek a figurák nem csak inspirálnak, hanem arra bátorítanak minket, hogy higgyünk abban, hogy a csodák várnak ránk minden sarkon, az álmok pedig valóra válnak.

Az lapítása óta a Disney stúdió 60 egész estés filmet készített, az 1937-es  Hófehérke és a hét törpétől kezdve – amely az egyik első egész estés animációs film volt, és az első amely Amerikában készült – egészen a 2021-es Encantoig. Emellett számos animációs rövidfilm .

A Walt Disney elképzelései alapján, 1955-ben a kaliforniai Anaheimben, forradalmi újdonságként megnyílt Disneyland, a tematikus szórakoztatópark, amely számos technológiaia innovációt bevetve, még közelebb hozta a közönséghez a mesék világát. Ezt a mesevilágot az évtizedek során folyamatosan bővítették, fejlesztették, mára pedig világszerte több Disneyland várja az örök gyerekeket.

Fotó: Gary Hershorn/Getty Images

103 éve indult el a Disney meséje

Évtizedek óta nem látott méretű koncertfilmmel jelentkezik a Neoton Família

38 éve Whitney Houston harmadszorra állt a brit slágerlista

Tíz év után új albummal tér vissza a Blondie

A Rolling Stones öt új dallal egészíti ki idén megjelent lemezét

Joni Mitchell 62 év után amerikai állampolgár lett

36 éve a Def Leppard zenetörténelmet írt

43 éve robbant be a zenei szénára Cyndi Lauper

A nap, amikor egy patkány repítette első alkalommal a slágerlista csúcsára Michael Jacksont

Stevie Wonder több mint négy évtizeddel ezelőtt egy egyszerű üzenettel meghódította a slágerlistákat

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő