A brit Királyi Pénzverde, a The Royal Mint egy 5 fontos érmékből álló gyűjteményt adott ki, amellyel a legendás Sir Paul McCartney és életműve előtt tiszteleg. Ezzekkel a különleges érmékkel a  The Royal Mint olyan együttesek és előadók előtt rója le tiszteletét, akik maradandó nyomot és óriási alkotói örökséget hagynak a zenei színtéren.

„Ez hatalmas megtiszteltetés” – nyilatkozta a 18 Grammy-díjjal kitüntetett zenész a McCartney érmesorozat kapcsán.

A színes elemekkel díszített, ezüst érméken McCartney karrierjére utaló képek kerültek, mint például az ikonikus, íves formájú „varázszongoraája” a Beatles korszakából, a Höfner elektromos basszusgitárja a zenekara, a Wings logója, amelyet a liverpooli négyes feloszlása után egy évvel alapított, és az aláirása.

„Érméink főhajtás az igazi ikonok és a brit történelem jelentős eseményei előtt, így különösen fontosnak tartottuk, hogy Paul McCartney figyelemre méltó zenei karrierje hivatalos brit érméken is megjelenjen” – nyilatkozta Rebecca Morgan, az emlékérme részleg vezetője.
„Ami ezt a ’művet’ igazán különlegessé teszi, az az, hogy Paul a teljes tervezési folyamatban részt vett. Az érme-sorozatot a szólókarrierjének szenteltük, és reméljük, hogy a rajongók értékelni fogják ennek szimbolikáját” – tette hozzá.

A limitált kiadású érmék több változatban lesznek elérhetők a brit Királyi Pénzverde weboldalán, kezdőáruk 15,50 font.

A Királyi Pénzverde korábban már a Queen – az első zenekar, amely hivatalos emlékérmeket kapott az Egyesült Királyságban-, Elton John, David Bowie, The Who, The Rolling Stones, Dame Shirley Bassey, Police és legutóbb George Michael tiszteletére adott ki érmegyűjteményt.

Fotó: royalmint.com

10 album, amely 2025-ben 50 éves

Mi a közös a Királyban, a Led Zeppelinben és a mai napban?

Több mint hat évtizede a Beatles első albuma meghódította a brit slágerlistát

42 éves lett Donna Summer egyik ikonikus slágere

Életműkiállítás mutatja be Hollywood magyar fotósának ikonikus alkotásait

Dave Gahan ma születésnapos

Ezért vonul vissza Ozzy Osbourne

Befejeződött az új A menekülő ember forgatása

Közel fél évszázaddal ezelőtt az ABBA harmadszor hódította meg Nagy-Britanniát

55 éve jelent meg a Beatles utolsó albuma

Júniusban érkezik Barbra Streisandnd világsztárokat felvonultató új lemeze

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő