A mocsári nőszőfű – latin nevén Epipactis palustris –  lett az év vadvirága – áll a Vadonlesők Közössége közleményéből. Idén – közönségszavazás helyett – szakmai kuratórium választotta meg az év vadvirágát.

Ez az orchidea Európa jelentős részén megtalálható, elterjedési területe keletre keskeny sávban egészen Szibériáig húzódik, azonban mindenütt ritka és többnyire védett, veszélyeztetett faj. Míg a nőszőfüvek egy része egymástól igen nehezen különíthető el, a mocsári nőszőfű nagyméretű, lilásan erezett és tompa csúcsú mézajkának köszönhetően nem keverhető össze semelyik másik fajjal sem.

Felismerésében élőhelye is segít, ugyanis a többi nőszőfűfajunktól eltérően kiszáradó lápréteken, nedves pionír felszíneken fordul elő – írták, kiemelve, hogy éppen emiatt lett az év vadvirága, ugyanis ezek az élőhelyek a klímaváltozás és a helytelen tájhasználat miatt drasztikusan szorulnak vissza és alakulnak át szárazabb társulásokká, a mocsári nőszőfű és más lápréti fajok eltűnését eredményezve.

A mocsári nőszőfű jellemzően forráslápokban és szivárgó vizű területeken fordul elő, azonban a faj számára otthont adó Homokhátságon, valamint további hegylábi és homokterületeinken a talajvíz süllyedése miatt ezek az élőhelyek mindinkább eltűnőben vannak – mutattak rá, hangsúlyozva: céljuk, hogy a mocsári nőszőfű példáján keresztül rávilágítsanak a vízmegtartás táji léptékű fontosságára.
Az év vadvirága kezdeményezés célja, hogy a nagyközönség jobban megismerje a hazánkban élő ritka vagy ritkulóban levő növényfajokat, védelmüket és a hozzájuk kötődő problémákat.

Fontosnak tartják, hogy minél szélesebb közönséget vonjanak be az év vadvirága kiválasztásába, ugyanakkor az eddigi közönségszavazások során egyöntetűen a látványos, feltűnőbb virággal rendelkező fajok kerültek előtérbe, “elnyomva” a kevésbé dekoratív, de sokszor annál nagyobb természetvédelmi jelentőséggel bíró fajokat. Ezért 2025-ben szakemberekből álló kuratórium szavazta meg az év vadvirágát. A jövőben feltehetőleg váltogatni fogják a két módszert.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Imges

10 album, amely 2025-ben 50 éves

Életműkiállítás mutatja be Hollywood magyar fotósának ikonikus alkotásait

Dave Gahan ma születésnapos

Ezért vonul vissza Ozzy Osbourne

Befejeződött az új A menekülő ember forgatása

Közel fél évszázaddal ezelőtt az ABBA harmadszor hódította meg Nagy-Britanniát

55 éve jelent meg a Beatles utolsó albuma

Júniusban érkezik Barbra Streisandnd világsztárokat felvonultató új lemeze

Óraátállítás 2026-ban?

Idén is lesz Cannes-ban magyar filmklasszikus a restaurált alkotások válogatásában

Megérkezett a remaszterelt „Pink Floyd at Pompeii – MCMLXXII”

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő