A hollywoodi színész, Mickey Rourke idő előtt befejezte részvételét a brit „Big Brother” című valóságshow-ban, miután „nem megfelelő nyelvezetet” használt, illetve „elfogadhatatlanul viselkedett” – számolt be róla a BBC.

Rourke április 7-én, hétfőn csatlakozott a műsorhoz, amelyben ezúttal hírességek vesznek részt a film, a televízió és közösségi média világából.
„Egy beszélgetés után, amelyben szó esett az elfogadhatatlan nyelvezet további használatáról és a nem megfelelő viselkedéséről Mickey Rourke beleegyezett abba, hogy elhagyja a Big Brother házat,” – áll a műsort sugárzó ITV csatorna közleményében.

A BBC értesülései szerint a 72 éves színész szombaton fenyegető és agresszív hangnemet ütött meg egyik lakótársával, Chris Hughes-szal szemben, aki korábban egy másik brit tévéműsorban szerzett ismertséget. Fizikai összetűzésre nem került sor.

A hét közepén Rourke hivatalos figyelmeztetést is kapott egy másik lakótársával, az amerikai JoJo Siuwával, énekesnő, táncos – és színésznő szemben tanúsított nem megfelelő beszéde és viselkedése miatt.

Mickey Rourke korábban, a valóságshow-s kötelezettségei miatt kénytelen volt kihagyni Hollywoodban a „Devil’s Game” (Démoni játékok) című filmje premierjét, amelyben Gary Stretch és Desi Tenekedjieva oldalán szerepel.

Fotó: Paul Archuleta/Getty Images

Minden várakozást felülmúl a Michael sikere

50 éve az AC/DC felvillanyozta a világot

Filmzene visz Hollywoodi csillogást az Orfeumba

Patti Smith az Asztúria hercegnője-díj idei kitüntetettje művészet kategóriában

Több mint fél évszázaddal ezelőtt az amerikai egységeknek Vietnámban karácsony volt

Pontosan 50 évvel ezelőtt Bruce Springsteennek merész ötlete támadt

Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken

A Europe új albummal tér vissza – megérkezett az első kislemez is

A Philadelphiai Művészeti Múzeum végre elfogadta a híres a Rocky-szobrot

Újabb filmes feldolgozás készül a 80-as évek kultsorozatából

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő