Húsvét hétfőjén 18. alkalommal rendezik meg a Palóc Húsvétot a Füleki Várban; a vendégeket népművészeti műsorokkal, kézműves foglalkozásokkal várják, de a várudvaron lehetőség lesz lovaglásra vagy íjászatra is – tájékoztatta az MTI-t a felvidéki Városi Művelődési Központ igazgatója, Tóth Éva.

A szabadtéri színpadon népművészeti műsor várja a látogatókat, a pásztói Muzsla Néptáncegyüttes, a nagykürtösi Krtísan Néptáncegyüttes, valamint Nagy Csomor András és zenekara részvételével. A helyi együtteseket a Foncsik Énekegyüttes, a Jánošík Gyermek-néptáncegyüttes és a Szederinke Gyermek-néptáncegyüttes képviseli.
Emellett az érdeklődők kipróbálhatják a tojásdíszítés különböző technikáit, elsajátíthatják a mézeskalács-díszítés alapjait, illetve gyékényből húsvéti figurákat készíthetnek.

A kézműves foglalkozásokon kívül a várudvaron zajló programot lovaglás, íjászat, malacsütés, ételszentelés, kirakodóvásár gazdagítja.
A rendezvényen közreműködik a Motolla Kézműves Baráti Kör, a Füleki Farkasok, a Szabad vágta PT, a BANYA-társulat, a Defensores történelmi csoport, a Füleki Római Katolikus Plébánia és a parlagosi hagyományőrző tojásdíszítők.

Az igazgató közölte: a program keretén belül a Füleki Vármúzeum állandó kiállításait és időszaki tárlatát is megtekinthetik a látogatók.

Kedvezőtlen időjárás esetén a koncerteket a művelődési központban tartják meg.

Forrás: MTI

Fotó: Pexels/Aliona Zueva

Messi már 19 góllal tartja a csúcsot

Múzeumba kerül Ozzy Osbourne legendás trónja

63 évvel ezelőtt, egy hotelszobában megszületett a Beatles egyik legnagyobb slágere

Az egekbe szöktek a jegyárak a lehetséges Messi-Ronaldo negyeddöntőre

17 éve Michael Jackson nélkül

42 éves lett Prince Oscar- és Grammy-díjas mesterműve

A KISS visszarepít bennünket az MTV Unplugged korszakába

43 éve a Police utolsó albumával vezette a brit slágerlistát

Megvannak a foci VB újabb csoport-továbbjutói

Életrajzi film készül Marlene Dietrichről

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő