Edgar Wright rendező a közösségi oldalán jelentette be, hogy befejeződött új filmje, A menekülő ember forgatása. Stephen King regényéből 1987-ben már készült akciófilm Arnold Schwarzenegger főszereplésével. Az új változat azonban nem szolgai másolat. Wright szorosabban kötődik King eredeti művéhez, és sajátos, abszurdba hajló stílusa is garantálja a magasabb szintre emelt moziélvezetet.

A menekülő emberben az alapsztori változatlan. Egy véres valóságshow-ban több fejvadász üldöz egy versenyzőt, aki ha túléli a hajszát, nagy jutalommal mehet haza, ha pedig nem, akkor így járt. Schwarzenegger annak idején csapdába csalt zsarut alakított menekülőként, az új változatban azonban Glen Powell átlagember, aki családja számára szeretne akár élete árán is nagy pénzt szakítani. Nagyobb hangsúlyt kap a Josh Brolin által alakított kegyetlen producer, aki az elnyomó hatalom céljait szolgálva irányítja a show-t. A hajsza sem az e célra berendezett rozsdaövezetben, hanem egész Amerikán át folyik.

A menekülő ember az előzetes alapján kedvező előkritikákban részesült, az egyik vélemény szerint olyan csodálatosan elborult kalandnak ígérkezik, amilyet Wrighttól megszoktunk.

A menekülő ember november 6-tól látható a magyar mozikban.

Fotó: Pixabay

Elárverezik labdát, amellyel Diego Maradona megszerezte az „Isten keze” gólját

36 éve jelent meg Jon Bon Jovi Oscar-díjas felvétele

A Rolling Stones ismét a brit slágerlista csúcsán – beállították a Beatles rekordját

A Király nem csak a zenébe adta bele szívét-lelkét

Isten éltesse Carlos Santanát!

Mick Jagger és Keith Richards: A mesterséges intelligencia nem helyettesítheti a kreativitást

Hatvan év után az angolok újra újra szereztek a foci VB-n

58 évvel ezelőtt Ringo ujjai nem bírták -és ennek a mai napig nyoma van

Tíz korai, eddig kiadatlan David Bowie-felvétel jelenik meg szeptemberben

55 éve bukkant fel a sárga tengeralattjáró a brit mozikban

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő