A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul április közepén az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség.

Az Uránia szerdai közleménye szerint a Spanyol Nagykövetség együttműködésével megvalósuló sorozat nyitófilmje április 15-én Alejandro Amenábar A belső tenger című rendezése, Javier Bardemmel a főszerepben. Az összesen 14 Goya-díjjal elismert film az élet legvégső kérdéseire keresi a választ Ramón Sampedro (1943-1998) valós történetén keresztül.
A főszerepet alakító Javier Bardem is rekorder a Goya-díj történetében, színészként immár 5 szobrocskát tudhat magáénak – emelték ki a közleményben.

Április 29-én Pedro Almodóvar Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című 1989-es melodrámája látható, amely 5 díjával a Premios Goya történetének egyik első nagy sikerdarabja volt olyan sztárokkal, mint Carmen Maura, Antonio Banderas, Julieta Serrano vagy Kiti Manver.
Május 5-én az idei év egyik legnagyobb Goya-nyertese, Oliver Laxe Tánc a sivatagban című road movie-ja látható, amelyben egy apa a fiával együtt vág neki a végtelennek, hogy eltűnt lányát felkutassa. A film a február 28-án, Barcelonában megtartott Goya-gálán hat díjat nyert.

Isabel Coixet katalán rendezőnő A szavak titkos élete című filmjét május 13-án vetítik. A történet egy olajfúrótoronyban játszódik, ahol baleset történik. Az angol nyelven, Sarah Polley és Tim Robbins főszereplésével forgatott mozgóképet a Spanyol Filmakadémia 4 Goyával ismerte el.

Május 21-én vetítik Alauda Ruiz de Azúa Vasárnapok című filmjét, amelynek hőse az apácának készülő 17 éves Ainara. A filmet az idei Goya-gálán öt díjjal ismerték el.

Május 27-én a spanyol polgárháború idején játszódó Jaj, Carmela! látható, amely 1991-ben 13 Goya-díjat kapott. Rendezője Carlos Saura (1932-2023), akinek életművét 2023-ban Tiszteletbeli Goya-díjjal ismerték el.

Június 4-én ismét kortárs történet, az idei Goya-gálán mindhárom jelölését díjra váltó Siket látható. Eva Libertad első filmje érzékeny családi dráma egy siket nőről és halló partneréről, akik gyermekáldás elé néznek.
Június 10-én a Hófehérke című, gótikus meseadaptációt, Pablo Berger munkáját vetítik. A fekete-fehér képekben elbeszélt, némafilmes alkotás 10 szobrocskájával máig minden idők egyik legnagyobb Goya-nyertese.

Június 18-án Rodrigo Sorogoyen francia-spanyol koprodukcióban készült, Szörnyetegek című falusi thrillere látható, amely 17 jelölésével és 9 díjával a 2023-as Goya-gála szenzációja volt. Hősei egy francia házaspár, akik egy kis spanyol faluban élnek.

A sorozat június 24-én zárul León de Aranoa A jó főnök című vígjátékával, amely egy mérleggyárban játszódik. A film 20 Goya-jelöléssel büszkélkedhet, amelyből végül hatot váltott díjra.

Valamennyi filmet eredeti (spanyol, katalán, angol, baszk) nyelven, magyar felirattal vetítik.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

43 éve David Bowie slágerlisták élére táncolta magát

Így hódította meg közel fél évszázada az europop és az ABBA Amerikát

57 éves az album, amely megváltoztatta a country zenét

Spanyolországban mindenki Picasso „Guernica”-ját akarja

A Michael sikerétől függ a folytatás sorsa

Egy cserediáknak köszönheti a Roxette, hogy 37 évvel ezelőtt először vezette az amerikai slágerlistát

Suzi Quatro és Alice Cooper közösen adják elő a „Kick Out The Jams”-t

Korábban nem látott Beatles-fotók kerültek elő

231 éve tudjuk merre, hány méter

Újabb részletek derültek ki Paul McCartney új albumáról

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő