Lionel Richie már a hétvégén segítségre szorult, a Missouri állambeli St. Louisban adott koncertjén: az énekes a fellépése vége felé már alig tudott a lábán állni, ezért az utolsó dal előadásához, az All Night Long-hoz egy széket kért magának. A műsor után Richiet egy helyi kórházba szállították, ahol orvosi vizsgálaton esett át.

Az énekest elővigyázatosságból tartották kórházban. Az orvosok szerint rosszullétének hátterében feltehetően kiszáradás állhat. Richie abban bízik, hogy még ma elhagyhatja a kórházat.
Lionel Richie júniusban, egyik minnesotai koncertje után szintén gyengének érezte érezte magát, és akkor is kórházba szállították.
Richie az 1970-es években, a Commodores tagjaként vált ismertté. A zenekar a The Jackson 5 előzenekaraként is fellépett.
1982-ben adta ki első szólóalbumát, a Lionel Richie-t, amelyből több mint négymillió példány kelt el, és négyszeres platinalemez lett.
Az 1980-as években az énekes számos nagy sikerű kislemezzel jelentkezett, köztük az All Night Long, a Hello és a Say You, Say Me című dalokkal. Utóbbi elnyerte a legjobb eredeti dalnak járó Oscar-díjat a Mihail Barisnyikov főszereplésével készült Fehér éjszakák című film betétdalaként.
Lionel Richie pályafutása során Golden Globe-díjat és négy Grammy-díjat is nyert.
Fotó: Gareth Cattermole