Egy lengyel cég megvásárolta a teljes egészében magyar fejlesztésű 101 Hang (101 Voices) Depeche Mode Special Tribute elnevezésű produkciót, amelyet Gliwicében mutatnak be idén, december 12-én.

Az első alkalommal 2025-ben a budapesti MVM Dome-ban bemutatott produkciót mint önálló piaci terméket elsőként egy lengyel cég vásárolta meg nemzetközi piacra, és az Arena Gliwicében mutatják be. A 101 Hangot 150 ezer és 180 ezer euró közötti összegért értékesítik külföldön – mondta Sallai György, a projekt résztulajdonosa, operatív vezetője.
Azt már korábban bejelentették, hogy a 101 Hang idén december 10-én újra látható lesz az MVM Dome-ban, december 16-án Berlinben az Uber Arenában adják elő, jövő nyáron pedig az olaszországi Lignanóban, a franciaországi Puy-Saint-Vincent-ban is bemutatják, de Szlovéniába is eljut.
Mint Sallai György elmondta, a berlini fellépést saját szervezésben valósítják meg, a jövő évi olasz-francia turnén helyi partnerekkel dolgoznak. A lengyel cég azonban önállóan, saját finanszírozásban mutatja be a magyar produkciót.
A 101 zenészt, énekest felvonultató showban a világhírű brit zenekar, a Depeche Mode ismert dalai magyar előadóktól hangzanak el. Színpadra lép a Riederauer Richárd által vezényelt 45 tagú Nemzeti Férfikar, a Hungarian Studio Orchestra, valamint további magyar zenészek és énekesek. A produkcióban többek között Pásztor Anna (Anna and the Barbies), Lotfi Begi, Papp Szabi (Supernem) és Lányi Lala (Kozmix) működik közre.
A tájékoztatás szerint a Friends Club Hungary tulajdonosai csaknem 300 millió forintos saját befektetéssel, állami kulturális támogatás nélkül építették fel a produkciót.
“A lengyelországi megállapodás azt jelenti, hogy a 101 Hang nemcsak művészileg, hanem üzletileg is bizonyított. Egy kulturális produkció akkor válik exportképessé, amikor egy külföldi partner önállóan megvásárolja” – fogalmazott Sallai György.
A különleges formátumra több országban felfigyeltek, a berlini és nyugat-európai fellépések mellett Bulgáriából, Litvániából, Lettországból és Törökországból is érkeztek megkeresések, miközben a produkció mintegy harmincezres online közösségének tagjai már több mint harminc országból követik a projektet.
“Célunk, hogy a 101 Hang/101 Voices néhány éven belül stabil nemzetközi produkcióvá váljon, évente tíz-tizenöt európai városban mutatkozzon be meghívásos alapon, hosszabb távon pedig Észak-Amerikában, Dél-Amerikában és Ázsiában is színpadra álljon” – mondta a producer.
Felidézte, hogy a különleges tribute show ötlete 2014-ben született, akkor még egészen más formában. Tíz éven keresztül újra és újra elővették, alakították, a valódi áttörés 2024-ben jött el; ez vezetett a 2025-ös MVM Dome-koncerthez.
“Amikor láttuk, hogy több mint 13 ezer ember állva ünnepli a produkciót, egyértelművé vált, hogy ennek nemcsak Magyarországon lehet jövője” – mondta, hozzátéve, hogy tavaly volt két vállalati partnerük, a Magyar Telekom és a Chio, de állami kulturális támogatást vagy pályázati forrást nem kaptak. A projekt jelenleg döntően saját forrásból és jegybevételből működik.
Szerinte a 101 Hang sikerének titka, hogy nincs másik hasonló könnyűzenei crossover produkció, amely a világ legnagyobb hivatalosan működő férfikarára épül, ehhez társul a Depeche Mode nemzetközi rajongótábora. “Tíz év munka után egy év alatt eljutottunk oda, hogy a projekt már tíz európai város felé tart. A közel húszfős csapatunk folyamatosan ezen dolgozik. Videóink százezres, milliós eléréseket produkálnak” – hangsúlyozta.
A Depeche Mode dobosa, Christian Eigner a tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után idén december 10-én a magyar fővárosban, hat nappal később pedig a berlini Uber Arénában is színpadra lép a 101 Voices (101 Hang) Depeche Mode Special Tribute elnevezésű magyar produkcióval.
Forrás: MTI
Fotó: MPIRock/ MediaPunch/Getty Images