1984. október 13-án Stevie Wonder „I Just Called to Say I Love You” című slágere egyszerre vezette az amerikai Billboard Hot 100, az Adult Contemporary és az R&B-listát, valamint a brit kislemezlistát.

Wonder már körülbelül négy éve dolgozott az In Square Circle című albumán, amikor megírta a dalt, ám eredetileg nem erre a lemezre szánta. A szerzemény Gene Wilder The Woman in Red című filmjéhez készült. Wonder kiadója, a Motown kezdetben nem volt elragadtatva a filmhez írt első néhány daltól, az „I Just Called to Say I Love You” hallatán azonban már tudták, hogy igazi sláger van a kezükben.

A film fogadtatása meglehetősen visszafogott volt, a dalt viszont imádta a közönség. Éppen egyszerű, mégis sokak számára megkapó üzenete volt a siker kulcsa – hogy valakit csupán csak azért hívunk fel telefonon, hogy elmondjuk: „szeretlek”

Stevie Wonder régebbi rajongói közül néhányan kevésbé lelkesen fogadták ezt a romantikus, könnyen befogadható dalt, az eredmények azonban önmagukért beszéltek: az „I Just Called to Say I Love You” a brit kislemezlistán hat héten át állt az első helyen, míg a Billboard Hot 100, R&B- és Adult Contemporary-listáját három-három héten keresztül vezette.

A dal emellett Oscar-díjat is hozott Stevie Wondernek, aki a legjobb eredeti dal kategóriájában vehette át az elismerést. Az szobrocska átvételekor, a zenész Nelson Mandelának ajánlotta a díjat.

Fotó:  Michael Ochs Archives/Getty Images

 

Stevie Wonder több mint négy évtizeddel ezelőtt egy egyszerű üzenettel meghódította a slágerlistákat

Közel fél évszázados az AC/DC első koncertalbuma

42 éve a U2 "felemás" albuma a brit slágerlista élére állt

Jönnek a PszichoDívák

A Michael Jackson relikviák gyűjtőinek „szent grálja” is kalapács alá kerül decemberben

Több mint négy évtizeddel ezelőtt a szerelem ereje a slágerlista élére repítette Jennifer Rusht

55 éves minden idők egyik legjobb dala

38 éves Freddie Mercury és Montserrat Caballé olimpiai duettje

Több mint hat évtizede a Beatles négy hétre átvette az uralmat az amerikai kislemezlistán

Ma ünnepelné a születésnapját John Lennon

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő