A Kaláka és a Sebő együttes Jordán Tamással közösen idézi meg József Attila költészetét a Marczibányi Téri Művelődési Központban április 11-én, a magyar költészet napján. A Szeressetek szilajon című esten ikonikus verseket és jól ismert dalokat hallhat a közönség.

Az előadás ikonikus versekből és régi, kedvenc dalokból áll, így egyszerre kínál meghitt emlékezést és örömteli zenei élményt.
Az est koncepcióját a Merlin Kommandó Születésnapomra című József Attila-estje ihlette, amelyet 1991-ben mutattak be. A Merlin Kommandó műsorát a résztvevők – Jordán Tamás, a Kaláka és a Sebő együttes – többször előadták, Erdélyben is turnéztak, és a magyar énekelt vers hagyományának fontos állomásává vált.

A mostani est repertoárját a közreműködők korábbi József Attila-műsoraiból válogatták, kibővítve a Merlin Kommandó óta született új dalokkal. A résztvevők mindegyike korábban is rendszeresen fellépett József Attila-estekkel az Egyetemi Színpadon, a Kaláka Klubban, illetve más koncerthelyszíneken, így az előadás az 1970-es, ’80-as évek hangulatát is felidézi.

A közleményben kiemelik: 2025-ben József Attila születésének 120. évfordulója alkalmából a Ferencvárosi Művelődési Központban rendeztek egy hasonló estet, amelyet a költő halálának napján mutattak be. A nagy sikerre való tekintettel született meg a Szeressetek szilajon címmel újra összeállított előadás, amelyet a költészet napján, József Attila születésnapján mutatnak be – emelik ki a közleményben.

A műsor a 46. Kaláka Fesztivál nyitóeseményeként június 25-én Egerben is hallható lesz.

A szervezők és a közreműködők célja, hogy a közönség együtt ünnepelje a költészetet és a zenét, amely generációk óta összeköti a hallgatókat a klasszikus magyar költői hagyománnyal – áll a közleményben.

További információ az előadásról a Kaláka honlapján érhető el.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

Spanyolországban mindenki Picasso „Guernica”-ját akarja

A Michael sikerétől függ a folytatás sorsa

Egy cserediáknak köszönheti a Roxette, hogy 37 évvel ezelőtt először vezette az amerikai slágerlistát

Suzi Quatro és Alice Cooper közösen adják elő a „Kick Out The Jams”-t

Korábban nem látott Beatles-fotók kerültek elő

231 éve tudjuk merre, hány méter

Újabb részletek derültek ki Paul McCartney új albumáról

Ma van az Egészségügyi Világnap!

Bródy 80 címmel pop-up kiállítás nyílt a Magyar Zene Házában

37 éves a Bon Jovi negyedik listavezető felvétele

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő