1965-ben, tíz évvel a rockkorszak kezdete után már egyértelműnek tűnt: a rock and roll végleg velünk marad. A Time magazin ezt a felismerést állította középpontba „Rock ’n’ Roll: The Sound of the Sixties” című címlapsztorijában, amely a műfaj újjászületését és kulturális térnyerését elemezte. A híres magazin „rockos” lapszáma 1965. május 21-én jelent meg.
A rock az 1950-es évek közepén robbant be olyan előadókkal, mint Chuck Berry, Elvis Presley, Buddy Holly vagy Little Richard. Az évtized végére azonban megtorpant a lendület: a slágerlisták élére olyan könnyedebb popelőadók kerültek, mint Paul Anka vagy Perry Como, kiszorítva az olyan korábbi rockikonokat, mint Jerry Lee Lewis és Fats Domino. A műfaj kritikusai ekkor már biztosra vették, hogy a rock and roll csupán múló divat volt.
A fordulat azonban gyorsan beállt. Detroitban megszületett a később legendássá váló Motown-hangzás, miközben brit zenekarok – köztük a The Who, a The Rolling Stones és a The Beatles – valósággal lerohanták Amerikát.
Az új rockhullám egyik legfontosabb sajátossága az volt, hogy már nem kizárólag a fiatalokhoz szólt. A Time szerint „meglepően nagy számban fordulnak a húsz és negyven év közötti felnőttek is a zene felé, és ami még fontosabb: valóban élvezik is azt”.
A (rock)zene eközben egy egész generáció kultúrájára hatást gyakorolt. Amerika szerte egymás után nyíltak a táncklubok, az úgynevezett diszkotékák, ahol a közönség a lüktető ritmusokra táncolhatott. Az addig botrányosnak tartott, érzéki mozgásformák hirtelen társadalmilag elfogadottá váltak. Philip Solomon, a Harvard pszichiátere így fogalmazott: „Ezek a táncok lehetőséget adnak a nyugtalanság, valamint az elfojtott és szublimált szexuális vágyak levezetésére. Ez teljesen egészséges.”
Mindez komoly szemléletváltást jelezett. A rockot egyre inkább kifinomult és korszerű műfajként kezdték kezelni, miközben ellenzőit idejétmúltnak tartották. „Az elegáns társasági körökben ma már nemcsak maradinak, hanem kulturálatlannak is bélyegzik azt, aki elítéli a rock and rollt” – írta a Time.
A magazin címlapján olyan előadók szerepeltek, mint a The Beach Boys, Petula Clark, Herman’s Hermits, a The Righteous Brothers és különösen figyelemre méltó módon a The Supremes is – ami ritka pillanatnak számított akkoriban egy mainstream lap esetében, hiszen fekete előadók ritkán kerültek címlapra. A Time külön kiemelte: „A legjobb barna hangzás természetesen a fekete előadóktól érkezik”, méltatva a gyorsan terjedő „Motown Sound” jelentőségét.
1965-re már világossá vált: a rock and roll nem múló trend, hanem meghatározó kulturális erő. Az évtized végére pedig senki sem kérdőjelezhette meg a műfaj hatását és időtállóságát.
