1981. január 10-én, a ma már igazi klasszikusnak számító „Imagine“ című felvétel elfoglalta az első helyet a brit kislemez listán – a siker apropója szomorú volt: John Lennon halála.

Lennon 1971-es, azonos című albumának címadó dala, az egykori Beatle szólókarrierjének legsikeresebb felvétele. A dal először az Egyesült Államokban jelent meg kislemezként, ahol a harmadik helyig jutott a Billboard Hot 100-on. Nagy-Britanniában csak évekkel később, 1975-ben, a Shaved Fish című válogatásalbum előfutáraként dobták piacra kislemez formájában, és csupán a slágerlista 6. helyéig jutott. John Lennon 1980-as halála után azonban az „Imagine” az emlékezés himnuszként éledt újjá, és alig egy hónappal a tragikus eset után vezette a szigetország slágerlistáját.

Az évtizedek alatt John Lennon dala, az „Imagine” kiérdemelte, hogy minden létező toplistán és örökranglistán helye legyen. Így többek közt az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége, az RIAA beválogatta „az évszázad 365 legnagyobb történelmi jelentőséggel bíró felvétele” közé, bekerült a Grammy Hall of Fame-be, és ott van az elsők közt a Rolling Stone magazin „minden idők 500 legjobb dala” listáján.

Fotó: Michael Putland/Getty Images

100 éves lenne a Fekete Párduc

Közel fél évszázaddal ezelőtt jelent meg a Fleetwood Mac korszakalkotó albuma

„Zene nélkül mit érek én?” - ma ünnepelné a születésnapját Máté Péter

Alice Cooper 78!

A Led Zeppelin albuma 56 éve dupla №1 lett

Itt vannak az első képkockák a Beatlesről szóló filmsorozatból

Brian May kizárta annak lehetőségét, hogy a Queen a közeljövőben az Egyesült Államokban lépjen fel

Steven Spielberg, a Dalai Láma is megszerezte első Grammy-díját

50 éve debütált a Genesis énekeseként is Phil Collins

XIV. Leó is kihagyja a pápai lakosztályt

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő