A két zenész friss információkat osztott meg a legendás Queen együttes jövőjével kapcsolatban. Az apropót a zenekar ikonikus felvétele, a Bohemian Rhapsody megjelenésének 50. évfordulója adta.

A Rolling Stone magazinnak adott interjúban Brian May és Roger Taylor határozottan kijelentették, hogy a zenekar egyelőre nem tervezi befejezni koncertezést.

„Nem hiszem, hogy végeztünk” – mondta Taylor. „És nem hiszem, hogy bármiféle ‘utolsó búcsúturnét’ tartanánk, vagy valami ilyesmit. Mert sosem az utolsó, igaz?”

Adam Lambert, aki 2011-ben vette át az énekesi szerepet,  legutóbb a Queen élén járta be a világot a nagyszabású Rhapsody turné keretében, amely 2024-ben Tokióban ért véget.

Ugyanebben az interjúban Brian May elárulta, hogy a zenekar Lambert-tel közösen új zenéken dolgoztak, bár egyelőre nem tudni, kiadják-e őket.

„Nem sokan tudják, de Adam-mel stúdióban voltunk, és különböző dolgokkal kísérleteztünk. Egyelőre semmi sem öltött végleges formát. Vannak dolgok, amiknek meg van írva, hogy megtörténjenek – másoknak pedig nem” – véli a Queen legendás gitárosa.

May arról is beszélt, hogy a zenekar fontolgat fellépéssorozatot  fontolgat a Las Vegas-i The Sphere koncertcsarnokban, ahol a technológia legmodernebb és leglenyűgözőbb vívmányainak „támogatásaával” olyan zenekarok készítettek már látványos show-kat, mint a U2, a The Eagles vagy a Backstreet Boys.

„Nagyon izgatott vagyok a The Sphere miatt. Az esemény beindította a képzeletemet” – vallotta be, hozzátéve, hogy különösen a The Eagles ottani koncertje inspirálta. „Ott ültem, néztem a The Eagles-t, és arra gondoltam: ‘Nekünk is ezt kell csinálnunk. Amit mi ott bemutathatnánk, az elképesztő lenne’. Szóval igen – tárgyalásokat folytatunk.”

Nem ez az első alkalom, hogy May felvetette, új Queen dalok vannak készülőben, így 2025 elején is utalt rá: „Úgy gondolom, hogy lehetséges, hogy megtörténjen”  – mondta egy interjúban, amikor arról kérdezték, hogy várható-e, hogy új zenével jelentkezzenek.

Roger Taylor 2024-ben hasonlóan nyilatkozott, amikor ugyanezt a kérdést szegezte neki a riporter:
„Szerintem talán meg fogjuk tenni. Nemrég beszélgettünk Briannel, és mindketten azt mondtuk: ha úgy érezzük, van jó anyagunk – miért ne? Még mindig tudunk játszani. Még mindig tudunk énekelni. Nem látok okot arra, hogy ne tegyük meg.”

A Queen utolsó stúdióalbuma, a “Made in Heaven” 1995-ben jelent meg, Freddie Mercury 1991-es halála után. 2022-ben a zenekar kiadott egy archívumból előkerült dalt Mercury vokáljaival, “Face It Alone” címmel.

Fotó: Dave Simpson/WireImage/Getty Images

Rod Stewart befejezi a turnézást

A „Michael” jó eséllyel átlépheti az 1 milliárd dolláros jegyár-bevételt

Két este is Kolozsváron lép fel Al Di Meola

A ZZ Top 43 éve nagy gázzal robbant be az MTV-be

Közel fél évszázaddal ezelőtt a Fleetwood Mac letaszította az Eagels-t az amerikai albumlista éléről

46 éve hangzott el először: "Nem, én vagyok az apád" avagy, "Luke, én vagyok az apád"

Isten éltesse Chert!

Ma van a méhek világnapja

Mi ez a tánc, fiatalok? - könyv jelent meg Novai Gáborról

Teljes gőzzel folynak az az Ozzy-film előkészületei

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő