Bryan Adams augusztus végén egy dupla kislemezt dob piacra, a saját kiadója a Bad Records égisze alatt. Az egyik felvételt pedig már be is mutatta a hozzá készült videóval együtt.

A „Rock And Roll Hell”- klipjét, a londoni Royal Albert Hall ikonikus épületének tetején forgattak, amíg Brian Adams májusban a „So Happy It Hurts Tour” koncertsorozat részeként az Egyesült Királyságban lépett fel.
A dupla kislemezen hallható másik dal a „War Machine”, amelyet a „Rock And Roll Hell”-el együtt,  Adams a Kiss „Creatures Of The Night” című, 1982-es albumához írt, még mielőtt beindult volna saját zenei karrierje, és nemzetközi sztárrá vált volna.
Most a kanadai zenész elkészítette mindkét dalból a saját verzióját.

Fotó: Todd Owyoung/NBC/Getty Images

Jönnek a PszichoDívák

A Michael Jackson relikviák gyűjtőinek „szent grálja” is kalapács alá kerül decemberben

Több mint négy évtizeddel ezelőtt a szerelem ereje a slágerlista élére repítette Jennifer Rusht

55 éves minden idők egyik legjobb dala

38 éves Freddie Mercury és Montserrat Caballé olimpiai duettje

Több mint hat évtizede a Beatles négy hétre átvette az uralmat az amerikai kislemezlistán

Ma ünnepelné a születésnapját John Lennon

Ma a dalszerzőket ünnepeljük

Brian May: „Többé nem turnézunk, azt hiszem, 50 év elég volt”

Messi góllal és két gólpasszal búcsúzott az argentin válogatottól

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő