Immár hetedik alkalommal ad koncertet Bryan Adams Magyarországon. A világhírű kanadai rocksztár október 14-én az MVM Dome-ban lép fel.

Bryan Adams idén az Egyesült Államokban és Európában turnézik, a koncerteken legnagyobb slágerei mellett legutóbbi, sorrendben tizenhetedik stúdióalbumáról, a Grammy-díjra jelölt So Happy It Turns című anyagról is játszik – közölték a szervezők.
Adams legutóbb 2019 szeptemberében járt Magyarországon, akkor a Hősök terén lépett fel a Szerencsjáték Zrt. Szuperkoncertjén. A 64 éves énekes, gitáros, dalszerző 2003-ban, 2006-ban, 2012-ben és 2016-ban a Papp László Budapest Sportarénában adott koncertet, 2006-ban Debrecenben is játszott, egy évre rá a fővárosi Kapcsolat-koncert sztárjaként 200 ezer ember előtt zenélt az 56-osok terén.

Kanada egyik legismertebb zenésze négy évtizede tartó karrierje során több mint százmillió lemezt adott el, turnézott mind a hat kontinensen (első nyugati zenészként lépett fel például Pakisztánban vagy Vietnamban), negyven országban vezette a slágerlistákat. Megkapta a legmagasabb kanadai állami kitüntetést, beiktatták a Zenei Hírességek Csarnokába, csillaga van a hollywoodi Hírességek Sétányán.Dalait olyan neves művészek adták elő, mint Joe Cocker, Bonnie Tyler, a Kiss vagy Tina Turner, akivel még duettet is énekelt. Dolgozott együtt Barbra Streisanddal, Celine Dionnal, Stinggel és Rod Stewarttal is.
Filmzenéiért Oscarra és Golden Globe-díjra is jelölték, Grammy-díjat egyszer, 1992-ben kapott az (Everything I Do) I Do It For You című dalért, bár tizenhatszor is jelölték Grammyre.
Legnagyobb slágerei közé tartozik a Summer of ’69, a Heaven, a Straight from the Heart, a Please Forgive Me vagy az Ed Sheerannel közös Shine A Light.

A kanadai sztár fotósként is ismert, fényképalbuma Exposed címmel 2012-ben jelent meg. Készített képeket az angol királyi családról, jó kapcsolatban volt a néhai Lady Dianával, és fotózta a tragikus sorsú Amy Winehouse-t is.

Forrás: MTI

Fotó: NBC/Getty Images

A mai menü legyen rántott csirke!

Halála után tíz nappal a pop királya ismét a csúcson volt

Már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet

Augusztusban újra megjelenik a Deep Purple emblematikus koncertalbuma

A Rolling Stones alapítója a mai napon csatlakozott a 27-esek klubjához

Ma kezdődik a pécsi Zsolnay Fényfesztivál

Barbra Streisand híres kollégáival alkotta újra a slégereit

Elindult az idei nyári véradókampány

Rakonczai zongoraesttel indul a július a Plázson

46 éve hallgattunk először sétálva zenét

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő