Csepregi Éva énekes, előadóművész, a Neoton Família együttes tagjának öt évtizedes munkássága és januári életműkoncertje tiszteletére tematikus bélyeget bocsátott forgalomba a Magyar Posta Zrt. szerdán Budapesten.

Először ad ki előadóművészről személyes bélyeget a Magyar Posta Zrt.. Csepregi Éva, a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő alakja idén töltötte be 70. életévet, ennek megünneplésére 2024. január 6-án életműkoncertet ad a Papp László Budapest Sportarénában – hangzott el a szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
Csepregi Éva az 1972-es a Ki mit tud? tehetségkutató versenyen tűnt fel, azóta töretlenül halad előre zenei karriere, legutóbb 50 éves munkássága elismeréseként vehette át Novák Katalin köztársasági elnöktől a Magyar érdemend lovagkeresztjét.

A személyes bélyeget a Magyar Posta Zrt. igazgatóságának alelnöke mutatta be szerdán. Hegmanné Nemes Sára Csepregi Évát a magyar könnyűzenei élet poplegendájának, büszkeségének nevezte. A Magyar Posta alapvető missziója, hogy a bélyegeken keresztül értéket képviseljen, emlékeztetve mindenkit hazánk nagyjaira, büszkeségeire – tette hozzá az elnökasszony.

A szerdán forgalomba kerülő bélyeg, amely retro arculatot kapott, Benedek Imre grafikus tervei alapján készült, Tóth Ildikó arculati elemeinek és Rosta Márk fotójának felhasználásával. A bélyeghez alkalmi boríték is tartozik, valamint egyedi bélyegző, amin az Éva és az életműkoncert felirat olvasható. A személyes bélyeg ötezer példányban kerül forgalomba.

 

Hegmanné Nemes Sára elmondta azt is, hogy a közmédia Jónak lenni jó! jótékonysági akciójához kapcsolódva a Magyar Posta több más bélyeg mellett Csepregi Éva tiszteletére készült bélyeget is felajánlotta a jótékonysági árverésre. A jótékonysági műsort december 17-én élőben közvetíti a közmédia.
Lőrinczy György, a Postakürt Alapítvány elnöke szerint generációk nőttek fel a Neoton Família dalain. Csepregi Évát közvetlen és kedves előadónak nevezte, aki többek között természetességének is köszönheti a közönség töretlen szeretetét.

Gyerekként szeretett bele a színpadba, az éneklés kezdetben hobbinak indult – idézte fel pályafutása kezdetét Csepregi Éva előadóművész. Hozzátette, hogy az első igazi megmérettetést a Ki mit tud? tehetségkutató verseny jelentette, majd lassan a zenélés hobbiból szakmává vált. “A mélyvízben tanultunk meg úszni, tanultuk meg a szórakoztatás, a zene művészetét” – mondta, emlékeztetve arra, hogy akkoriban a tánczene, a popzene nem volt igazán elfogadott műfaj.
Csepregi Éva azt mondta, hogy a Neoton Famíliával hosszú, tartalmas és sikeres időszakot éltek át, de szólólemezei is sikeresek lettek. “Akkoriban eltaláltuk a magyar szívek ritmusát” – fogalmazott, kiemelve, hogy koncerteztek Spanyolországban, Japánban, Dél-Koreában, Szingapúrban, és céljuk mindig a magyar popzene népszerűsítése volt.

A januári életműkoncerten a Neoton Família dalai mellett a szólólemezekből is hallhatók lesznek számok – mondta, kiemelve: nagyon büszke arra, hogy a zenekar még most is teltház előtt játszik, a közönség még mindig kíváncsi a dalaikra.
Balassa János koncertszervező ismertetése szerint két részből áll majd a január 6-i életműkoncert, amelyen Csepregi Éva az erre az alkalomra létrehozott zenekarral lép majd fel. A dalok új hangszerelésben lesznek hallhatók Dezső Balázs jóvoltából.
Az esemény rendezője Radnai Márk, a színpadkép 4K felbontásban lesz látható, így a koncertet tűéles minőségben lehet majd követni a helyszínen a képernyőkön keresztül.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

10 album, amely 2025-ben 50 éves

Ezért vonul vissza Ozzy Osbourne

Befejeződött az új A menekülő ember forgatása

Közel fél évszázaddal ezelőtt az ABBA harmadszor hódította meg Nagy-Britanniát

55 éve jelent meg a Beatles utolsó albuma

Júniusban érkezik Barbra Streisandnd világsztárokat felvonultató új lemeze

Óraátállítás 2026-ban?

Idén is lesz Cannes-ban magyar filmklasszikus a restaurált alkotások válogatásában

Megérkezett a remaszterelt „Pink Floyd at Pompeii – MCMLXXII”

A Dirty Dancing 37 éve hódította meg az amerikai slágerlitát

George Lucas végre elmagyarázta, miért beszél Yoda „furcsán”

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő