A legendás Pink Floyd zenekar végre megállapodást kötött a Sony Music-kal zenei katalógusának eladásáról, miután az elmúlt években többször is arról szóltak a hírek, hogy “majdnem” sikerült nyélbe ütni az üzletet. ez a zenekar vezetői, David Gilmour és Roger Waters közötti feszült viszony, illteve Waters szélsőséges, megosztó megnyilvánulásai miatt végül mindíg meghíusult.  A Financial Times szerint, amely elsőként számolt be az üzletről, a végre sikeres megállapodás értéke 400 millió dollár.

A legendás brit zenekar, a Pink Floyd megállapodást kötött a Sony Music-kal a zenei katalógusa és márkaneve eladásáról, ez azt jelenti, hogy a Sony Music-é lettek a zenei jogok mellett a merchandising jogok, valamint a televíziós sorozatokra és filmekre vonatkozó jogok is – azonban a dalszövegek nem került be a csomagba. A Consequence azt írja, hogy bár a Sony Music megszerezte az összes eddig rögzített zenére vonatkozó jogokat, ám a kiadási jogokat nem.

Érdekes fordulat, hogy a megállapodásról nem sokkal azután érkezett a hír, hogy David Gilmour a Rolling Stone-nak adott interjújában beismerte, hogy számára egy álom válna valóra, ha eladhatná a zenekar katalógusát, és kiléphetne a – szavai szerint – a „dagonyából”. Ezzel nyilvánvalóan a Roger Watersszel való rendkívül feszült kapcsolatára utalt, akivel az elmúlt években gyakorlatilag semmilyen szinten nem tudtak együttműködni.

A Pink Floyd már 2022-ben próbálkozott a zenei katalógusa eladásával, de az üzlet Roger Waters Ukrajnával és Izraellel, Oroszországgal és az Egyesült Államokkal kapcsolatos megosztó és szélsőséges  kijelentései, politikai kommentárjai miatt meghiúsult. Akkoriban a Sony, a Warner Music, a BMG és a Hipgnosis voltak a lehetséges vevők.

2023 márciusában négy forrás is megerősítette a Variety-nek, hogy a zenekar katalógusának 500 millió dolláros eladásáról szóló tárgyalások „gyakorlatilag meghiúsultak” a tagok közötti konfliktusok miatt. Ugyanebben az évben Waters ellen a berlini rendőrség folytatott nyomozást amiért az egyik koncertjén  náci egyenruhában állt színpadra. Később Waters pert nyert a frankfurti városvezetéssel szemben, ami lehetővé tette számára, hogy fellépjen Frankfurtban, miután a város antiszemitizmussal vádolva a zenészt megpróbálta lemondani a koncertet.

Egy hónappal ezelőtt mégis megjelent egy hír, miszerint a Pink Floyd már előrehaladott tárgyalásokat folytat a zenei katalógus eladásáról. Az említett összeg akkor is 500 millió dollár volt.

Hogy végül ez az összeg miért csökkent 100 millióval egyelőre nem tudni. A Sony Music egyelőre nem adott ki hivatalos nyilatkozatot, és David Gilmour sem kommentálta a hírt,  aki jelenleg új albumát, a „Luck and Strange”-et népszerűsítő turnén van, amely érinti az Egyesült Királyságot, Európát és az Egyesült Államokat is. Ez egy újabb nagy üzlet a Sony Music számára, amely 2024 júniusában megszerezte a Queen katalógusának jogait rekordösszegű 1,27 milliárd dollárért.

A Variety leírása alapján végül  “az elmúlt évek egyik legnagyobb üzlete” köttetett meg, amit a Floyd jelentős zenei öröksége indokol.

Fotó: Getty Images

36 éve csendült fel a Pink Floyd zenéje a világűrben

33 éve a Queen utolsó nagy slágere Freddie Mercury-val vezette a brit slágerlistát

Isten éltesse Demjén Ferencet!

Ma érkezik a csillagászati tél

Végre megvan a Led Zeppelin film premierdátuma - itt az új előzetes is!

Presser Gábor: a 403. billentyű és lemeztrilógia

Őrzi a helyét a magyar válogatott a FIFA világranglistáján

Paloznaki Jazzpiknik: Zaz és a Kennedy Administration is fellép 2025-ben

Karácsonykor ismét mozikban a Hugó, a víziló! című klasszikus rajzfilm

Ezek a legismertebb karácsonyi dalok

36 éve ért véget a Guns'n Roses első nagy turnéja

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő