Új részletek láttak napvilágot a The Rolling Stones következő stúdióalbumáról. A hírek szerint a legendás brit rockzenekar új lemeze a „Foreign Tongues” címet viseli, és a projekthez kapcsolódó első megjelenésként a „Mr Charm” című dalt várhatóan holnap április 11-én dobják piacra.

Médiainformációk szerint Mick Jagger, Ronnie Wood és Keith Richards az albumhoz kapcsolódó promóciós eseményeken népszerűsítik az új zenei anyagukat. A lemez a zenekar 2023-as, nagy sikerű „Hackney Diamonds” albumának folytatása lesz, ugyanakkor egyelőre nem terveznek hozzá turnét.
„A Rolling Stones albuma már egy ideje készen áll. A dalok nagy részét korábban írták és rögzítették, de komoly utómunkát végeztek rajta, hogy tökéletes legyen. Tavaly ismét a nyugat-londoni Metropolis Studiosban dolgoztak, és mostanra minden elkészült. A fiúk tisztában vannak vele, hogy nem fiatalodnak, ezért egyesek ezt az albumot akár az utolsónak is tekintik – de a Stones esetében sosem lehet tudni. Lesz néhány fellépés a promóció jegyében, de egyelőre nem terveznek turnét” – nyilatkouta a brit The Sun bulvárlapnak egy neve elhallgatását kérő bennfentes.
A rockveteránok esetleges zenei visszatérése iránti érdeklődés azután erősödött fel, hogy a hónap elején London különböző pontjain The Cockroaches feliratú plakátok jelentek meg, rajtuk egy QR-kóddal. A kód egy speciális weboldalra és egy WhatsApp-csatornára irányítja az érdeklődőket. Azok a rajongók, akik feliratkoztak az értesítésekre, a közelmúltban a következő üzenetet kapták: „Örülünk, hogy megismerhetünk. Reméljük, már kitaláltad a nevüket.” Ez a mondat a zenekar 1968-as, „Beggars Banquet” című albumán szereplő „Sympathy for the Devil” című dalra utal.
Egyelőre azonban hivatalosan nemerősítették meg, hogy a The Cockroaches név valóban a Rolling Stonest takarja, ahogyan a feltételezett új album megjelenését sem.